Gyászolják Csabit a diáktársai
Rendkívüli osztályfőnöki órák lesznek az egész iskolában kedd reggel: egyperces néma felállással emlékeznek a tragikus körülmények között elhunyt társukra, majd közös beszélgetéseken igyekeznek feldolgozni a történteket.
„Búcsúzunk Orsós Csabától” – ezt írta weboldalára a Kaposvári SzC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, hozzá téve a gyászszalagos fotót az intézmény nemrég elhunyt tanulójáról.
„Iskolánk, a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 10. b osztályos pincér tanulója, Orsós Csaba halála mélyen megrendítette tanulótársait, tanárait és az iskola dolgozóit. 2018. június 5-én, kedden az első tanórában rendkívüli osztályfőnöki óra keretében osztályonként 1 perces néma felállással emlékezünk rá. Ezt követően lehetősége van a diákoknak az osztályfőnökükkel a történtek feldolgozása érdekében egy közös beszélgetésre” – írta szerkesztőségünknek az iskola vezetése.
Csabi gyakorlati képzőhelyének, a Hotel Solarnak az igazgatónője a napokban személyesen vitte el az általuk szervezett gyűjtésből befolyt összeget az elhunyt fiú családjának. Nagyné Huszár Andrea azt mondta az Atádhírnek: nagyon megrázta az eset, és a mostani találkozás is felkavarta.
– Elkísértek a tragédia helyszínére is, úgy gondolom, ennél súlyosabb figyelmeztetés nem is lehetne, hogy végre rendbe tegyék ott a járdát: mindössze úgy 50 centi széles, dirib-darabos az egész, senki sem használja, ezért mindenki az úttesten közlekedik, csapatostul járnak arrafelé a gyerekek naponta többször!
Mivel a rendőrségi vizsgálat még folyamatban van, azt egyelőre nem lehet tudni, mikor vesznek végső búcsút Csabitól.