Helyzetkép az Aradi utcai közlekedésről
Több olvasónk is érdeklődött az elmúlt napokban, mikor lehet ismét rendesen közlekedni az Aradi utca Bárdos iskola felőli szakaszán. Éppen tegnap tüntették el ott a kátyúkat, és egyúttal terelőtáblákat is kihelyeztek.
Mint arról már többször beszámoltunk, az E.ON szakemberei gázszivárgást észleltek a környéken tavaly ősszel, ezért lezárták és feltárták a területet. A hiba elhárítása után decemberben temették be az árkot, ideiglenesen helyreállították a burkolatot, és megnyitották az autós forgalom előtt az utcaszakaszt.
Azóta több helyen is megsüllyedt a szárazbeton-réteg, gödrök keletkeztek, ezeket éppen tegnap temették be a munkások. Ugyanakkor sávozott terelőtáblákat is kihelyeztek a felezővonal mentén, vélhetően azért, hogy ne lehessen áthajtani a másik sávba.
A rendőrlámpától a Bárdos iskola végéig húzódó szakasz végleges helyreállítása, aszfaltozása a fagyok elmúltával, azaz tavasszal történhet meg, ahogy szintén többször jeleztük már.