Hivatalosan is lezárult az Élhető Nagyatád projekt
Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között átadták az „Élhető Nagyatád – A városközpont és a Jókai lakótelep fenntartható és környezettudatos megújítása” című projektet. Ezzel egy korszakos beruházás zárult le a városban.
Az egymilliárd forintos beruházás során egyebek között megújult a Jókai utca, a Bajcsy-Zsilinszky utca, részben a sportcsarnok, bicikliutak épültek az Élhető Nagyatád projektben Nagyatádon. A hivatalos projektzáró eseményre pénteken került sor a városban.

– Járdafelújítás, parkolók felújítása, zöld felületek felújítása, megújítása, a sportcsarnoknak a megújítása, modernizálása, egyéb programoknak a megvalósítása, de végső soron én mégis azt mondom, hogy tulajdonképpen egy közösség újult meg, és egy közösség fejlődött és erősödött – foglalta össze a beruházás elemeit Szászfalvi László országgyűlési képviselő.

Hozzátette: persze nagyon-nagyon fontos a fizikai, a materiális, az anyagi megújulás, a környezetünknek a megújítása, az épületek megújítása, az infrastruktúra felújítása, modernizálása, de hát végső soron miről szól ez az egész?
– Az itt élő emberek, az itt élő közösség megújuljon, megerősödjön, újra össze tudjon fogni, és én ezt nevezem élhető Nagyatádnak, ezt nevezem élhető országnak, ezt nevezem élhető nemzetnek, ezt nevezem élhető közösségnek.

Dr. Ludas László polgármester hosszan sorolta a fejlesztéssel érintett területeket.
– Ezek a beruházások lényegében valamennyi nagyatádi lakos életét hivatottak segíteni, nagy mértékben járulnak hozzá a nagyatádiak életminőségének javításához. Olyan célokat tudtunk megvalósítani, melyek találkoznak a nagyatádiak elképzeléseivel, elvárásaival, céljaival – fogalmazott.
Elmondta: természetesen egy ilyen volumenű projektnél mindig akadhatnak problémák, kijavításra váró részek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezeket a jövőben megoldjuk, kiküszöböljük, és még komfortosabbá, élhetőbbé tegyük környezetünket.
– Köszönöm a projekt előkészítésében, majd elindításában közreműködő korábbi polgármester Ormai István úr tevékenységét, és köszönöm Szászfalvi László képviselő úr támogatását abban, hogy a pályázatunk sikeres volt, és ez a projekt megvalósulhatott. Köszönöm mindazoknak, akik közreműködtek a beruházások sikeres lebonyolításában, így különösen köszönöm a Városfejlesztő Kft., valamint a polgármesteri hivatal dolgozói, a kivitelezők, a Novics és Társa Kft., a Pillér Invest Kft., a Reaszfalt Kft. és a Novitas-Invest Kft. munkáját.

Hozzátette: Különösen köszönöm a Jókai lakótelep lakóinak együttműködését, hiszen, ha lehet mondani, leginkább őket érintette ez a projekt, nekik kellett a leghosszabb ideig elviselni a beruházással kapcsolatos nehézségeket.
– Bízom benne, hogy végül valamennyien azt mondhatjuk, hogy mindez megérte. Mindenképpen szeretném megköszönni az önkormányzat intézményének, a Városgondnokságnak és dolgozóinak munkáját. Ők állították vissza azt a szép környezetet, melyet mi nagyatádiak már természetesnek veszünk, megszoktunk és elvárunk. Kérem a nagyatádiakat, hogy becsüljék meg és óvják a megvalósult fejlesztéseket, eszközöket, területeket, használják azokat, és vigyázzanak mindenre, hogy hosszú ideig élvezhessük ennek előnyeit – zárta a beszédét.

A projektzárás után Ormai István korábbi polgármester az Atádhírnek elmondta: Ez a beruházás Nagyatád életében valóban korszakos és mérföldkőnek számító esemény volt. Rendkívüli erőfeszítések és gondos tervezés eredménye, hogy egy ekkora volumenű, ennyire sokrétű fejlesztéssorozatot ennyi pénzből sikerült megvalósítani. A projekt a város jövőjét megalapozó, hosszú távú eredményeket hozott.
Holnap hosszabb videós és írott összefoglalóval jelentkeztünk az Élhető Nagyatád projektről, amelyben sorra vesszük a fejlesztéssel érintett területek mindegyikét.

A megvalósítás éveiben az Atádhír végigkísérte a folyamatokat, számtalanszor bemutattuk az építkezéseket, programokat. Most összefoglaljuk Önöknek a teljes projektet; így egyben is láthatják, hogy mekkora beruházás történt városunkban. Nézzék meg videónkat, olvassák el cikkünket az alábbi linken:
(Fotó: Ormai Bálint)



