Így idéztünk emlékeket Nyári Károly és Nyári Aliz koncertjén

Forró nyarak emlékét idéző dallamok szólaltak meg a zongorán, és töltötték meg közönséggel a nézőteret az idei első Zenés Nyári Estén, melynek hangulatát még a gyülekező viharfelhők sem győzhették le.

Különleges élményben volt része a helyi közönségnek szombat este a kulturális központban. Számos alkalommal léptek fel már közösen előadóművészek a nagyatádi színpadokon, együttesen elevenítve meg az emlékeinkben élő, sokunknak kedves dalokat saját, utánozhatatlan dinamikájukkal. Ezúttal azonban a két előadó nem egyszerűen művésztársak, de egyúttal apa és lánya voltak.

Nyári Károly és Nyári Aliz a kettejük között érezhető családias, baráti légkört a nézőtérre is kiterjesztette. Ahogyan a város feletti viharfelhők nem tántorították el a termet megtöltő közönséget, úgy a színpad határai sem szabtak gátat az előadói közvetlenségnek. Olyannyira, hogy miután Máté Péter klasszikusának, az „Azért vannak a jó barátok” című dalnak a sorait együtt énekelte a közönség a Prima Primissima díjas művésszel, ő több alkalommal is lesétált a színpad lépcsőin, mikrofont tartva a vele éneklő tömeg valamennyi tagjának.

Visszatérve a színpadra, Nyári Károly mosolyogva állapította meg: a következő dalokat már nem kell elpróbálni a közös éneklések előtt, anélkül is nagyon jól fog menni. Igaza lett.

Természetesen, mivel a koncert a szerelem és a szeretet köré gyűjtött dalcsokorból állt, nem maradhatott ki a művésztől jól ismert Love Story sem, de számos további, hazai és külföldi előadó munkássága szintén megelevenedett: Cserháti Zsuzsa, Tina Turner és Frank Sinatra, például, ily módon egyaránt hozzájárultak az este hangulatának megteremtéséhez.

A közös élmény, a dalok együttes megszólaltatása gátlásokat oldott, és rövidesen ajtót nyitott a táncnak, ösztönösen alkalmazkodva a helyszínváltozásból adódott beltéri környezethez.

A nézőtér félhomályában körültekintve egyre többen voltak, akik ülőhelyükön mozgásukkal is követni kezdték a dalok ritmusát. Ebben ki több, ki kevesebb mozgásteret engedett magának, de akadt olyan lelkes látogató is, aki egy ponton túl egyszerűen levetette magáról az ülőhelyének korlátait, és gyorsan inkább állóhelyet keresett magának, hogy ott még szabadabban táncolhasson.

Ez azonban még közel sem az utolsó ilyen ingyenes lehetőség volt koncertek megtekintésére az idén.

A Prológ Nagyatád Alapítvány, a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ, illetve a Claessens Group által megvalósult első Zenés Nyári Estet 2023-ban is két további alkalom fogja követni: legközelebb július 22-én Kuna Vali és testvérei érkeznek Nagyatádra, majd augusztus 12-én Polyák Lilla és Homonnay Zsolt lépnek színpadra városunkban.

Megosztás