Jubilált a Nagyatádi Vegyeskar

Szombaton délután a kulturális központban ünnepelte fennállásának harmincötödik évfordulóját a Nagyatádi Vegyeskar. Ebből az alkalomból a három és fél évtizedet dalban mondták el a közönségnek.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Dr. Ludas László, Nagyatád polgármestere, Ormai István volt polgármester és Fábián Viktória a kulturális központ részéről, továbbá a kórus nevében Buváry Andrea idézte fel a harmincöt év legfontosabb pillanatait.

– Együtt énekelni, bizton állíthatjuk, felemelő élmény mindazok számára, akik aktívan részt vesznek benne, és azoknak is, akik csupán hallgatják azt – fogalmazott Dr. Ludas László. Kiemelte, hogy Kodály szerint „az ének gyógyítja, erősíti a lelket, felszabadítja a gátlásokat, bátorítja az egyént.” Hozzátette: a nagyatádi értéktár egyik kiemelt szereplője a Nagyatádi Vegyeskar.

Ormai István volt polgármester, aki a kórus megalakulásakor a művelődési ház igazgatójaként támogatta a kezdeményezést elmondta: – Azt tettétek, hogy próbáltatok, gyakoroltatok, erőfeszítéseket tettetek, majd pedig megmutattátok a nagyatádiaknak, hogy mit tudtok, hogyan énekeltek, örömöt okoztatok a nagyatádiaknak.

Hozzátette, hogy a kórusra mindig lehetett számítani a város életében, és „nagyon büszke voltam rátok.” Végül elmondta: – Büszkék lehettek erre a 35 évre. És legyetek büszkék erre a 35 évre. Ezt ti alkottátok, ti teremtettétek, ti hoztátok létre, ez a tiétek.

Fábián Viktória, a kulturális központ igazgatóhelyettese is köszöntötte a jubiláló kórust: – Az eltelt három és fél évtized, egy emberöltőnyi idő alatt számtalan fellépés, próbák sokasága, közös élmények és barátságok formálták a kórust, amely nemcsak zenei értéket teremtett, hanem közösséget is.

Buváry Andrea, a kórus alapító tagja, személyes visszaemlékezésében felidézte a 1990-es indulást Pauker Zoltán karnagy vezetésével. Felelevenítette a kezdeti sikereket, a fesztiválkórus címet (1996) és a nemzetközi kapcsolatokat. Kiemelte Maronics Melinda karnagyságát (2000-2014) is: „Egy újfajta munka kezdődött. A fiatalos lendület, Linda vidámsága, nagy teherbírása hatására szinte szárnyaltunk.”

Kitért a nehéz időszakokra, a Covid-járványra is, de hangsúlyozta a kitartást. Végül köszönetet mondott a jelenlegi karnagynak, Kollonay Krisztinának, aki 2022 óta vezeti a kórust. „A karnagyunk nagy munkatempót diktál, elkötelezett és igazán inspiráló személyiség” – méltatta a munkát.

A dalok, amelyek megszólaltak a színpadon, felölelték a kórus elmúlt harmincöt évét, és stílszerűen az előadás során Maronics Melinda is közreműködött. Az ünnepi műsor végén a régi kórustagokat is felhívták a színpadra, és közösen énekelték el a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt, mely régi emlékeket ébresztett a színpadon állókban.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás