Két nagyatádi arany a Diákolimpián

A Nagyatádi Úszó és Kerékpáros Egyesület (NUSE) és a Triatád növendékei is szerepeltek a Diákolimpia országos döntőjében. A megmérettetés Budapesten, a Gyarmati Dezső Uszodában zajlott.

A nagyatádi diákolimpikonok érmeket és helyezéseket hoztak az országos Diákolimpia döntőjéről, amit március végén rendeztek Budapesten. Kiválóan szerepeltek a fiatalok, Kliment Villő és Spilleman Ádám hátúszásban aranyérmet szerzett. 

Ahhoz, hogy egy versenyző a Diákolimpián szerepelhessen regionális versenyeken kell teljesíteni. Ezt az akadályt a nagyatádi sportolók sikerrel vették, még január végén a dél-dunántúli regionális döntőben kvalifikálták magukat az országos kiírásra. 

– A versenyzőinknek ez a legfontosabb esemény, egész évben erre készülnek. A továbbtanulásnál például pontokat kap az, aki az első három hely valamelyikén végez – mondta Bagó Annamária, a NUSE egyik edzője.

Tóth Gábor, a Triatád vezetődzője is kiemelte a többletpontokat.

– Egy középiskolásnak rengeteget számít az egyetemi felvételinél az ilyen kiváló sportteljesítmény után járó többletpont, de ezen felül is nagyon fontosnak tartom a verseny, hisz az ország minden tájáról érkező versenyzőkkel mérhetik össze a tudásukat a versenyzőink.

A NUSE eredményei:

Spilleman Ádám (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 100m hát 1. hely; 50m pillangó 4. hely
Kliment Villő (Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Ált.Isk.): 100m hát 1. hely; 100m gyors 4. hely
Kollár-Perger Lili (Nagyatádi Árpád Fejedelem Ált.Isk): 100m mell 5. hely; 100m gyors 20. hely
Várfi Zsombor (Barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium): 100m mell 9. hely; 100m gyors 8. hely
Lempel Attila (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 100m gyors 11. hely
Tátrai Bendegúz (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 100m gyors 14. hely

továbbá,

Spilleman Ádám, Lempel Attila (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 4x50m gyorsváltó tagjaként 5. hely

Akik nem a NUSE tagjai járnak, de a váltó tagjai voltak még: Szakonyi Dénes, Kelle Barnabás Ákos

Kliment Villő, Kollár-Perger Lili (Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Ált.Isk.): 4x50m gyorsváltó tagjaként 4. hely

Akik nem a NUSE egyesületünkbe járnak, de a váltó tagjai voltak még: Balogh Hanna, Takács Luca

A Triatád eredményei:

Takács-Kiss Elena (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 100m hát 6. hely, 100m gyors 6. hely
Filák Milán (Somogyszobi Ált.Isk.): 50m pillangó 15.hely, 100m gyors 11. hely
Horváth Noémi (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 100m mell 13. hely
Balogh Hanna, Takács Luca, Kliment Villő, Kollár-Perger Lili 4×50m gyorsváltó 4. hely
Bódis Hanna, Baksa Bíborka, Horváth Noémi, Herr Zsófia (Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnázium): 4×50m gyorsváltó 9. hely
Szakonyi Dénes, Spilleman Ádám, Kelle Barnabás, Lempel Attila gyorsváltó 5. hely

Megosztás