Két szíve lett Segesdnek: indulhat a kupakgyűjtés

Tegnap két kupakgyűjtő szívet helyeztek ki Segeden a helyi önkormányzat és a Segesd Szeretlek Baráti Kör jóvoltából. Az ebből befolyó pénzösszeggel a Kincskereső alapítványt támogatják.

Segesden is sokan voltak már, akik gyűjtötték a kupakokat, hogy a nagyatádi szívbe dobhassák. Mostantól nekik sem kell messzire menniük, ugyanis tegnap nem egy, hanem rögtön két kupakgyűjtő szívet telepítettek Segesden: egyet a művelődési háznál, egyet pedig a sportpályánál.

A kezdeményezés az önkormányzat és a Segesd Szeretlek Baráti Kör jóvoltából jött létre, a két szívet pedig a Ferrokov Kft. készítette és ajánlotta fel a jótékony célra. A kupakok értékesítéséből származó pénzösszeg a nagyatádi szívhez hasonlóan a „Kincskereső” Oktatási-Nevelési Alapítvány számlájára kerül. Ebből az SNI-s gyerekek számára gyógyászati segédeszközöket vásárolnak majd.

Dergeczné Szabó Bernadett, a baráti kör elnöke elmondta: a hétvégéig 3 kukászsáknyi kupak fog kerülni a gyűjtőkbe, ugyanis a helyiek már egy ideje amúgy is gyűjtik ezeket.

A képeken Borosánné Hegedűs Diána, a baráti kör alelnöke, Dergeczné Szabó Bernadett elnök, valamint Bogdán Zoltán és Takácsné Illés Henriett alpolgármester látható.

Megosztás