Lakossági fórumon hallgatta meg a városvezetés a kivadáriakat
Lakossági fórumot tartott Melles Zoltán képviselő és Dr. Ludas László polgármester szerda délután a kivadári városrészben. A nagy érdeklődés mellett zajló eszmecserén a helyiek elmondhatták panaszaikat és javaslataikat, a középpontban pedig a volt iskolaépület jövője állt, azonban számos más témában is megszólaltak a lakók.
Dr. Ludas László polgármester a találkozó elején hangsúlyozta, fontosnak tartotta, hogy még a nyári szünet előtt személyesen találkozzon a lakosokkal. „Kíváncsi voltam, hogy a kivadáriak mennyire gondolják komolyan a saját városrészük problémáját és annak tolmácsolását. Jobb szemtől szemben beszélni, mint az online térben” – fogalmazott, majd hozzátette, az összetartó közösséget dicséri, hogy ilyen sokan eljöttek a fórumra, mert érdekli őket a városrész jelene és jövője.

A fórum legfontosabb napirendi pontja a városrész egyetlen megmaradt közösségi tulajdonú ingatlanának, a volt iskola épületének sorsa volt. „Felmerült az elmúlt időszakban, hogy ne újítsuk fel, hanem értékesítsük. Azt gondolom, a kivadáriak nélkül nincs jogunk dönteni erről” – jelentette ki a polgármester.
A megjelent, csaknem félszáz kivadári egyöntetűen amellett tette le a voksát, hogy az önkormányzat ne értékesítse az épületet, ezért a következő lépés, hogy forrást kell találni a felújításra, hisz a tetőszerkezetet szinte teljes egészében ki kell cserélni, valamint vizesblokkokat kell kialakítani.
Ezeken túl több téma is szóba került, például a közterületek rendben tartása. Itt a lakók azt kérték, hogy ne szakaszosan nyírják a füvet, hanem egyszerre, mert többször előfordult, hogy a főút melletti szakaszokon az egyik helyen térdig ért a fű, míg máshol frissen volt nyírva. Mint Nagyatádon, úgy kivadári városrészben is gondot okoz a gyorshajtás, sokan egész egyszerűen átszáguldanak a városrészen, amivel kapcsolatban gyalogátkelőhelyek kialakítását szorgalmazták a lakók – azonban ez nem az önkormányzat, hanem a Magyar Közút feladata. Mint ahogy a Magyar Közút feladata volna megjavítani az utat Kivadár és Nagyatád között, de Dr. Ludas László elmondta, hogy erre kevés esélyt lát.

A volt strand területe is hagy némi kívánnivalót maga után, a területet egy nem nagyatádi kötődésű vállalkozó vette meg, aki teljesen elhanyagolta a telket, egy helyi férfi nyírja ott a füvet, hogy a szomszédokat ne terítse be a gaz. Ezzel kapcsolatban a polgármester kérte, hogy tegyenek bejelentést a jegyzőnél, aki felszólítja a tulajdonost a terület rendezésére.
Többen nehezményezték a temető előtt lévő parkolóhelyek állapotát, illetve a temető keleti kerítésének balesetveszélyes voltát. A játszóteret egy korábbi projekt keretében „fogadták örökbe”, az ott lévő játékokat megjavították, lefestették, azonban maradtak a földben kiálló vasdarabok, ezeket az örökbefogadók vállalták, hogy eltávolítják, ezzel is biztonságosabbá téve a helyi gyerekek mindennapjait.
Dr. Ludas László a felvetésekre reagálva biztosította a jelenlévőket, hogy a városvezetés elkötelezett a városrész iránt, nem hagyja magára, és elmondta, hogy azokat a dolgokat, amiknek a megoldása nem pénz, csak akarat kérdése, azt mielőbb megoldja az önkormányzat, a többi panaszt pedig a költségvetés tervezésekor figyelembe veszik.
A legfontosabb, hogy elindult egy párbeszéd a lakók és a városvezetés között. A későbbiek során a többi városrészen is tartanak hasonlót fórumot, amelyen mind a polgármester, mind a terület képviselője részt fog venni.
