Már csak februárra van időpont a fogászaton
A járvány alatti leállás miatt is feltorlódtak a betegek mind az állami, mind a magánellátásban, de ennél döntőbb ok, hogy Nagyatádon és környékén legalább három fogorvosi praxis betöltetlen.
A torlódás főként amiatt szembeötlő, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők már szinte egyáltalán nem fordulnak fogorvoshoz. Esetükben ugyanis a rendelet szerint a halasztható beavatkozáshoz két napnál nem régebbi PCR és aznapi negatív gyorsteszt szükséges. Ezt pedig általában nem vállalják.
– A makacsul oltásellenesek erre úgy reagáltak, hogy akkor inkább fogászatra sem megyek. Én éppen a héten döntöttem úgy, hogy akut esetben, pl. foghúzáshoz is kérek legalább egy igazolást a gyorsteszt negatív eredményéről. Ha a lakosságot nem is tájékoztatták róla, tény, hogy az egészségügyet csöndben visszaállították oda, ahol tavasszal volt – mondta dr. Hajdú Róbert fogorvos. – A helyzet az, hogy már csak februári időpontokat tudunk adni, a magánellátásban is leghamarabb januárit. Egyébként máskor is előfordult már, hogy 2-2,5 hónapra előre be voltunk táblázva. Ennek főként az az oka, hogy Nagyatádon az ötből két fogászati praxis betöltetlen – egy felnőtt és egy gyerek -, Kutason egy szintén, szóval, évek alatt fölhalmozódtak az esetek.
Egy másik nagyatádi fogorvos – aki a nevét nem vállalta – azt mondta, nála még van decemberi időpont is. A körzethez tartozó akut eseteket viszont, természetesen, mindenhol még aznap ellátják, Hajdú doktor mindössze azt kérte, ilyenkor előbb telefonáljon a beteg, hogy meg tudják neki mondani, mikorra menjen. Ő egyébként napi 10-15 beteget kezel mostanában, a járványhelyzet miatt szándékosan lassította az ellátást, hogy a betegek lehetőleg ne találkozzanak egymással.
A 3. hullám után igyekeztek bepótolni az elmaradt és fölhalmozódott eseteket a fogászatok, de, persze, néhány fog áldozatául esett a járványnak. Sokan viszont csak akkor fordulnak fogorvoshoz, ha már nagyon fáj a foguk. Pedig a Magyarországon élők szájhigiénéje és fogainak állapota már eddig is jócskán elmaradt a többi európai országétól, a sereghajtók közé tartoztunk. A magyar 12 éves gyerekek fogai a legrosszabbak Európában egy nemzetközi felmérés szerint.