Mattolta ellenfelét a nagyatádi sakkcsapat
A sakk NB II. Asztalos csoportjának aktuális fordulójában vasárnap megyei rangadót játszott a Sakk Egylet Nagyatád a Kaposvár ellenében, ahol egy fordulatos mérkőzésen meglepően nagyarányú, 9-3-as győzelmet aratott a Kaposvári Bástya SE ellen.
Bár a Kaposvár próbált a lehető legerősebb összeállításban kiállni, kihasználva, ezúttal a a nagyatádiaknak is sikerült a legerősebb keretet asztalhoz ültetnie. A mérkőzés ennek ellenére a hazaiak 2.5 – 1.5-ös vezetésével indult, de ekkor még senki nem gondolta volna, hogy ebből végül nagyarányú nagyatádi siker lesz.

A fordulatot a 11-es táblán Donkó Sára indította el, aki felismerte az ellenfél királyállásának gyengeségét, és egy remek kombinációval mattolt. Nem sokkal később ifj. Molnár Aurél is győzelmet szerzett, szintén egy szép kombinációval, amivel a Nagyatád átvette a vezetést. Ahogy telt-múlt az idő, a nagyatádi csapat egyre inkább dominált, az egyenlő állásokban is előnybe kerültek, sőt, a rosszabb pozíciókat is sikerült menteniük, olykor meg is fordították. A végeredmény 9-3 lett – áll a sakk egylet beszámolójában.

A folytatásra november végén kerül sor, amikor ismét megyei rangadó vár a csapatra: az újonc, jelenleg a második helyen álló Sió-Sakk SC (12.5 pont) látogat majd Nagyatádra.

(Képek: Sakk Egylet Nagyatád, kiemelt kép: depositphotos.com)



