Megállapították a városvezetők fizetését

A törvény pontosan meghatározza a polgármesterek illetményét, amitől eltérni nem lehet. Ez és az alpolgármesterek tiszteletdíja is napirenden volt a tegnapi képviselő-testületi ülésen Nagyatádon.

Az önkormányzati törvény értelmében a fővárosi kerületi önkormányzat polgármesterének illetményéhez képest százalékos arányban kell megállapítani a települések polgármestereinek illetményét, mégpedig a lakosságszám figyelembe vételével.

Ez alapján a 10 ezernél népesebb Nagyatádon Ormai István főállású polgármester illetménye január 1-től 975 ezer forint, a havi költségtérítése pedig 146.250 forint.

A két társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a garantált bérminimum kötelező emelésének 20 százalékos mértékével javasolta növelni az előterjesztés. Azonban mind Németh Csaba, mind pedig dr. Ludas László úgy nyilatkozott az ülésen, hogy lemondanak erről, tehát az ő tiszteletdíjuk havi 244 ezer forint marad, a költségtérítésük pedig 36 ezer forint.

A napirend tárgyalásakor nem hangzottak el a konkrét összegek, ezért a tévé által közvetített ülésen Ormai István a mondta el nyilvánosan az illetménye összegét, „hogy mindenki tudja, ne egymástól kérdezgessék az emberek, mert ez a munkához tartozik”.

 

Megosztás