Megjöttek az influenza elleni oltóanyagok, egyre több a covidos is
A nagyatádi háziorvosokat értesítették, hogy átvehetik az influenza elleni vakcinákat. Aki beadatná, telefonon érdeklődhet az orvosánál. Közben ismét egyre több pozitív eredmény is születik a koronavírus-teszteknél.
Még mindig nagyon sok a felső légúti megbetegedés, a nagyatádi háziorvosoknál jelentkezők már szinte mind bakteriálisan felülfertőzöttek. Hamarosan beadható lesz az influenza elleni védőoltás, napokon belül eljut a rendelőkbe. A háziorvosok mindenkit arra kérnek, mielőtt bármely okból felkeresnék őket, telefonáljanak.
A felső légúti tünetekre rátesz még egy lapáttal, hogy megint egyre gyorsabban terjed a koronavírus delta variánsa. Somogyban október elején még alig pár esetet rögzítettek naponta, most már 20-30 között van a számuk.
Országosan már 30 beteg hunyt el egy nap alatt, és 1668 új fertőzöttet azonosítottak. Ezernél is többen vannak kórházban emiatt. November végére várja a 4. hullám csúcsát itthon az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó tanszékvezetője, Vattay Gábor. Az RTL Klub Híradójának azt mondta:
napi 5-6 ezer esettel, majd ezt követően néhány héttel napi 60 áldozattal számol.
Ennek ellenére a jelek szerint a kormány nem változtat eddgigi módszerén, továbbra sem nyújt részletes tájékoztatást. Az Országos Kórházi Főigazgatóság ezt állítja: nem tartja nyilván, hogy a covid-fertőzöttek és a halottak hány százaléka kapott oltást, legalábbis ezt válaszolta Szél Bernadett független országgyűlési képviselő erről szóló adatigénylésére.
Eközben a környező országokban, főleg Romániában és Ukrajnában már háborús állapotok uralkodnak a kórházakban.