Megkezdődött az útfelújítás a Tallián utcában

Az Egészségügyi Központ utcája új útburkolatot kap. Lecserélik a víz- és gázcsöveket, illetve újraaszfaltozzák a járdát is. 30 millió forintos beruházás valósul meg. A munkák várhatóan október közepéig tartanak majd.

Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a Tallián Andor utcára számos felújítási munkálat vár. Már áprilisban ellenőrizték a közművekhez tartozó csőhálozatokat. Ekkor megállapították, hogy a víz és gázvezetékek egyaránt cserére szorulnak.

A munkálatok a napokban kezdődtek meg. Elsőként az út alatt futó csöveket cserélik ki: megújul az ivóvíz- és gázhálózat. Ennek következtében várhatóan javul az ivóvíz minősége is. Ormai István polgármester közleménye szerint a vezetékek cseréje után, szeptemberben kezdik az útfelújítási munkálatokat. Az útburkolatot teljes szélességében megújul, illetve a szegélyköveket is szükség szerint lecserélik. Ezen kívül a a járda is teljes mértékben megújul: aszfaltrétegét és a csapadékcsatornát elbontják, helyette új, 1,5 méter széles gyalogos utat alakítanak ki. A járda 10 cm vastag betonalapozásra, 4 cm aszfaltburkolattal épül majd meg. A felújítás A Korányi utcától a Czindery utcáig tartó útszakaszt érinti majd.

A polgármester bejegyzése szerint október közepére a munkálatokat be kell, hogy fejezzék. Az út és járdafelújítási munkálatok költsége összesen mintegy 30 millió forint lesz, amihez Nagyatád Város Önkormányzata 21 millió forint pályázati támogatást nyert el.

A polgármester hangsúlyozta, az Egészségügyi Központ látogatottsága miatt a Tallián utca forgalma jelentős: mind az autós, kerékpáros és gyalogosközlekedés megkönnyítése miatt fontos a megfelelő útburkolat kialakítása.

„A munkavégzés okozta esetleges közlekedési nehézségek, kellemetlenségek miatt a tisztelt nagyatádiak megértését és türelmét kérjük. Rövid idő múlva további járdafelújítások, parkolóépítések, kátyúzások, útburkolati jel festések lesznek Nagyatádon.” Olvasható a bejegyzésben.

A nyitókép korábbi felvétel!

Megosztás