Megnyílt a VII. Nagyatádi Nyári Alkotótábor kiállítása

A kulturális központ aulája ismét megtelt élettel és színekkel, ahol július 3-án, csütörtökön délután nyitották meg a hetedik Nagyatádi Nyári Alkotótábor zárókiállítását. A tárlat a négynapos intenzív alkotómunka gyümölcsét mutatja be, ahol az alkotók különböző technikákkal készítettek vagy tökéletesítettek műveket. Az alkotások július 11-ig tekinthetők meg a központ nyitvatartási idejében.

A kiállítást Dr. Ludas László polgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte a tábor közösségteremtő erejét és hagyományának fontosságát. „Fontosak az ilyen táborok, az ilyen együttlétek, mert lehet közösen gondolkodni, és ezáltal mindenki tud fejlődni” – fogalmazott. Köszönetet mondott a szervezőnek, Nagy Erikának és Ország Lászlónak, valamint az alkotóknak, akik elkötelezetten vettek részt a közös munkában.

Beszédében a festészet mai világban betöltött szerepét is elemezte. Szembeállította a fotón rögzített pillanatképet a festménnyel, hangsúlyozva, hogy míg a fotó a valóságot közvetlenül adja vissza, addig a festészet egy mélyebb réteget tár fel. „A festmény egy pillanatot örökít meg, de ebben az esetben a gépezet, amely megörökít, maga a művész. Hogy ő azt a pillanatot örökíti meg, mit látott a világon, átmegy a művészen, mint szűrőn, átértékel, és ezen keresztül próbálja közvetíteni azt.” Úgy vélte, a festészet jövője éppen ebben a személyes, emberi szűrőn átadott látásmódban rejlik.

Nagy Erika festőművész, a tábor főszervezője arról beszélt, hogy a 2018-ban indult tábor a pandémia miatti egy év kihagyással immár hetedik alkalommal tér vissza. Kiemelte, hogy egy ekkora városban létjogosultsága van egy felnőtt művészeti közösségnek. „A legfontosabb két szó nekem, amikor a festészetről beszélünk, a hűség és az alázat” – mondta. Hűség a városhoz, a művészethez és egymáshoz, alázat pedig a tehetséggel való bánásmódban és a világ szemlélésében.

Ország László, a tábor művészeti vezetője a művészet és az igazság kapcsolatát boncolgatta. Az egzisztencialisták gondolatát idézve a művészetet „az igazság mozgásba hozatalának” nevezte, az alkotót pedig az igazság kutatójának, felfedezőjének. Rávilágított, hogy egy kép akkor válik valódi alkotássá, amikor a látható színeken, formákon és textúrákon túl van benne valami megfogalmazhatatlan többlet. „Mikor ezt sikerül elérni, ettől egy minőségi ugrás következik be, és ezzel a nem kimondhatóval, de ott lévővel, azt gondolom, hogy az igazság közelébe tudunk kerülni.” Hozzátette, a kiállított képek között számos ilyen, mélyebb tartalommal bíró, elgondolkodtató munka található.