Mit ebédeljünk? A nagyatádi éttermek kínálata

Kiszállítással vagy elvitelre, de továbbra is főznek az atádiakra a helyi éttermek. Cikkünkben összegyűjtöttük mely helyekről és milyen módon vásárolhatunk meleg ételt.

A veszélyhelyzet március 11-i bejelentése gyors forgalom-visszaesést okozott országszerte az éttermekben és a kávézókban. Gyakorlatilag néhány nap leforgása alatt szűnt meg a vendéglátás.  Először még délután háromig nyitva maradhattak a helyek, de a forgalom így is jelentősen csökkent, hiszen az emberek a kijárási korlátozás miatt egyre kevesebbet mozdultak ki otthonról, nem is beszélve az éttermek turistaforgalmát. Ezek után már nem fogadhattak semmilyen vendéget, így marad a házhoz szállítás és az elvitelre rendelés. Ezzel a lehetőséggel szinte valamennyi nagyatádi vendéglátóhely élt. Ezek az éttermek az alábbi módon üzemelnek jelenleg is:

Vencel Söröző és Étterem

Délelőtt 11 órától este 9-ig elvitelre és kiszállítással is vesznek fel rendeléseket. A vendégek, jobban mondva, a rendelők választhatnak különféle pizzákat és á la carte, valamint a heti menükínálatból is. Mindegyik esetben előre kell jelezni a rendelést, menü esetében legalább egy nappal. A menüs étkeztetésben naponta jelenleg egyfajta kínálatból lehet választani, melyhez egy leves és egy főtétel tartozik, ára kiszállítással együtt 1000 Ft.

 

Aranykakas

Az étteremben előfizetéses étkeztetés van: egy hétre lehet rendelést kérni a menükínálatból. Viszont á la carte is lehet minden nap rendelni, sőt, új pizzaétlappal is bővült a kínálat. Az étterem egyelőre teljes kínálattal rendelkezik, igaz, a beszerzéstől függően ez néha korlátozott. A rendeléseket telefonon, déltől este hatig veszik fel és szállítják ki. A menüztetés ára 1120 forint/nap szállítással és csomagolással együtt. Az étterem mikrózható dobozban szállítja ki az ételeket. Hamarosan hétvégétől is újraindul a kiszállítás.

 

Amico Pizzéria

A pizzériában hétköznap reggel 9 órától este 9-ig tartanak nyitva, rendelést 10 órától tudnak felvenni. A járvány idején is változatlan kínálattal állnak a vendégek rendelkezésére, bár a beszerzéstől függően időnként korlátozottan. A pizzakínálaton kívül á la carte is vesznek fel rendeléseket. Hétköznap menüs étkezésre is van lehetőség 10:30-től 14:00-ig, az erre vonatkozó rendelést érdemes már előző nap, de legkésőbb délelőttig leadni. A menübe tartozik egy leves és egy főétel, mely naponta változik. Az ára 1100 forint csomagolással.

 

Dolo Étterem

A Dolo Étterem is továbbra is nyitva tart, elvitelre és kiszállítással tudják a kiszolgálni a fogyasztókat: hétfőtől szombatig 11 órától este 10-ig, vasárnap déltől este 10-ig veszik fel a rendeléseket. Az ételekért be is lehet jönni, helyben megrendelni, és helyben kifizetni. A házhozszállítás is zavartalanul folyik, most megerősített futárszolgálattal. A menüs étkeztetés ki van bővítve joker menüvel. Utóbbi esetben a napi leves mellé választható három fajta főétel: rántott sajt, cigánypecsenye és rántott csirkemell rizs vagy hasábburgonya körettel. Az eddig is megszokott napi menüre a rendelést egy nappal korábban le kell adni, az ára 1000 forint.

 

Park Étterem

Telefonos megrendelést követően elvitelre és kiszállítással készítik az ebédet: normál menü esetén egy leves és egy főétel ára 950 forint. Van lehetőség húsmentes menü rendelésére is, ebben az esetben leves nélkül 750 forint egy porció. Joker menü esetén többféle főétel közül válogathatunk vegyes körettel, melynek 1450 forint az ára. A rendeléseket 11 és 14 óra között lehet átvenni vagy kiszállításra kérni.

 

Tóparti Csárda

Az étterem korábban teljesen bezárt, ám az ünnepektől kezdve újra készít halas-húsos tálakat minden hétvégén. A tál 3 személynek is bőséges kínálatot ad, hetente változtatják az összeállítást: általánosságban tartalmaz 6 szelet húst és három adag vegyes köretet. A tálakat szombat-vasárnap lehet átvenni déltől egy óráig, az áruk 7800 ft. A csárda mostantól minden pénteken halászlé-rendeléseket is fogad, melyeket ugyanebben az idősávban lehet átvenni. Egy 8 dl-es adag ára: 1980 forint.

 

Leves és Második

Az étteremben a kiszállításos rendeléseket már előző nap estig le kell adni. Majdnem teljes kínálattal tudják folytatni a működésüket, és továbbra is ki tudnak szolgálni mindenkit helyben elvitelre a kínálat erejéig. Sőt, most reggelit is szervíroznak az étteremben, reggel hattól 10-ig, mely tartalmaz különböző tojásos ételeket, bundáskenyeret, és egyéb reggeli finomságokat. Az étteremben délután 3-ig lehet elvitelre vásárolni. A napi menübe lehet választani kétféle levesből és egy főételből, mely lehet húsétel, tésztaétel és főzelék. De a napi kínálat elemeiből is lehet válogatni.

Megosztás