Mosógépre gyűjtött a mentősöknek a vidrapark vezetője
Két nap alatt sikerült felajánlásokból összegyűjteni a Nagyatádi Mentőállomás számára egy mosógépre és egy szárítógépre elegendő összeget. Az adományok nem csak Nagyatádról, hanem szerte az egész országból érkeztek.
A koronavírus-járvány okozta aggodalom közepette is vannak olyanok, akik a csüggedés helyett inkább segítségnyújtásra törekszenek. Balogh Márta, a vidrapark vezetője vasárnap este gyűjtést indított abból a célból, hogy a nagyatádi mentőállomásnak saját mosó- és szárítógépe legyen.
– A párom is mentőtiszt, pontosan tudom, hogy nagy igényük lenne rá. Az állomás dolgozóinak maguknak kell gondoskodniuk az egyenruhájuk tisztaságáról, amit csak az otthonukban tudnak elvégezni. Ez nem egyszer mindenfajta testváladékkal szennyezett lehet. Már a járvány kitörése előtt is azon a véleményen voltam, hogy ezeket ugyanabban a mosógépben kimosni, amiben a családtagok ruháit, nem túl biztonságos. Persze, a mosás elvileg elpusztítja a kórokozókat, de a ruha addig is érintkezésbe kerülhet sok mindennel. Nálunk ketten élünk egy háztartásban, úgyhogy ez még nem is jelent akkora problémát, de mi a helyzet ott, ahol kisgyerekek, idősek is vannak? Nehéz így a higiéniára ügyelni – fogalmazta meg aggodalmát Márta.
Ekkor jött az ötlet, hogy a Nagyatádi Mentőállomásnak gyűjtést szervez mosó- és szárítógépre, így az egyenruhákat nem kell többet hazavinni. Erre már látott máshol is példát, a Kaposvári Mentőállomás április elején kapott több háztartási gépet: hűtőt, mikrót, mosógépet és élelmiszercsomagot a Somogyi Bicskások szurkolócsapatától. A mostani kezdeményezésnek gyorsan eredménye is lett: Márta már kedd este leállította a gyűjtést.
– A gépek beszerzése és beüzemelése hozzávetőlegesen 250 ezer forintba kerül, tegnap már 148 ezer forint volt a számlán. Összesen 45-en vettek részt a gyűjtésben, mind magánszemélyek. 4-5 nagyatádi is utalt át, sok ismerősöm hozzájárult a kezdeményezéshez, de még az ország másik végében élő mentős ismerősöm is beszállt. Aztán felhívott egy házaspár, akik egyébként közeli barátaim, hogy a hátralevő összeget ők kipótolják, sőt, még a beszerzést és a szállítást is megoldják.
Az új gépek a jövő hét elején érkeznek meg a mentőállomásra. Márta szerint sok módja van annak, hogy kifejezzük a hálánkat és a támogatásunkat a mentősök felé, akik az élvonalban küzdenek az egészségügyi ellátásban – és nem csak a járvány idején. Ismerőseinek javasolta, hogy ki-ki a maga módján támogassa a nagyatádi mentősöket. A csokonyavisontai Csoki Pizzéria kétszer is szállított ki nekik édességet, meleg ételt és üdítőt.
– Egy tálca süti, egy finom ebéd, egy kis figyelem, kedvesség nekik is jár. Esetleg a jövő héttől most már mosószert és öblítőt is lehetne nekik ajándékozni. Ők ezt nem várják el, mert ez a dolguk – tette hozzá Márta.
A Nagyatádi Mentőállomás vezetőjét is megkerestük, de nem nyilatkozhatott a kezdeményezéssel kapcsolatban.