Nagy forgatag volt az atádi vásárban

Több százan nézelődtek, válogattak és beszélgettek az ismerősökkel ma délelőtt a nagyatádi vásárban. A környező utcákban alig akadt szabad parkolóhely.

Használt ruhák minden mennyiségben, egyébként pedig „minden szinten szinte minden”, a használt hűtőszekrénytől és  gáztűzhelytől kezdve az edényeken és rádiókon át a háztartási kisgépekig vagy éppen a fűnyíróig. Százféle holmi.

És ismét csak használt ruhák, gyerekeknek és felnőtteknek, akciósan és kiárusításban.

Végre lehet kicsit nézelődni, találkozik az ember pár ismerőssel, már ez is jó, mondta egy nyugdíjas hölgy. Ez is egy program nekünk, legalább nem mindig csak a négy fal között, tette hozzá a barátnője.

Lám-lám, kinek ez, kinek a külföldi utazás, a tengerparti nyaralás – az emberi szabadság kisebb-nagyobb körei.

 

Megosztás