Nagyot drágult a jogosítvány megszerzése
Két év alatt 15-20 százalékkal. És tovább fog drágulni, mert elszálltak az üzemanyagárak, ráadásul oktatóhiány van. Nagyatádon negyedével-ötödével kevesebben vizsgáztak tavaly, mint 2019-ben.
A mélyponton, 2020 májusában Magyarországon a benzin literenkénti átlagára 277 forint volt. Most 457 forint. Ez 67 százalékos áremelkedés.
Más kiadások és az országos oktatóhiány is emelte a gépjárművezetői tanfolyamok díjszabását. A helyzetet tovább nehezítette a bevételkiesés: tavaly és idén egyaránt 2-2 hónapra kénytelenek voltak leállni az autósiskolák a járvány miatt. Ennek következtében most azok, akik letették az elméleti vizsgájukat, 2-3 hónapot is kénytelenek várni, mire autóra kerülhetnek, mert annyian feltorlódtak.
A KSH friss adatai szerint egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára 2021 augusztusában már 235 050 forintba került. Négy éve még 166 200 forint volt. Az árak azonban tovább fognak emelkedni.
Dél-Somogyban öt autósiskola működik, kettő Barcson, egy Csurgón és kettő Nagyatádon. Az Atád Autós-Motoros Iskolában most 220 ezer forintba kerül egy B-kategóriás jogosítvány megszerzése. Egy vezetési óra náluk 5.500 forintba kerül – országosan ez szinte a legolcsóbb óradíj, 5 és 10 ezer forint között mozognak az árak.
– Októbertől mi is kénytelenek leszünk árat emelni – mondta Horváth István, az Atád Autós Iskola Kft. vezetője. – Jelenleg hat gyakorlati oktatóval dolgozunk. 2019-ben még 653-man vizsgáztak nálunk, tavaly már csak 440-en. Várhatóan idén is ennyien lesznek. A csökkenésből kb. 70-et indokol, hogy közben egy másik autósiakola is nyílt a városban.
Tapasztalatai szerint vegyes a gépjárművezetésre jelentkezők összetétele. Nem döntő a fiatalok aránya, ugyanis munkaerőpiaci tényező lett a jogosítvány, ezért sok középkorú tanulójuk van. Ők főleg tehergépkocsi- és autóbusz-vezetést tanulnak.