Négy győzelem után jött az első vereség
Négy győztes bajnoki után először maradt pont nélkül a Nagyatádi FC. A nagyatádiak szombaton hazai pályán fogadták a Csurgói TK együttesét, a vendégek pedig egy korai góllal elvitték a három pontot.
Nagyatádi FC – Csurgói TK 0–1 (0–1)
Gólszerző: Nagy Krisztián Máté (14.)
Jól kezdte a szezont a Nagyatád, az első négy fordulóban valamennyi mérkőzését megnyerte, így a Csurgó elleni találkozóra százszázalékos mérleggel érkezett. Az előjelek ezen túl is biztatóak voltak, hisz a somogyi kupában már találkoztak a felek, akkor a mieink kiütéses győzelemmel léptek túl a csurgóiakon. Ezúttal azonban már a mérkőzés elején hátrányba került a Nagyatád: a vendégek részéről Nagy Krisztián Máté a 14. percben talált a kapuba.
A félidőig nem változott az eredmény, a szünetben pedig változtatott Vukan Nikolic: Juhász Ákos helyére Horváth Ferenc érkezett. A nagyatádiak azonban a folytatásban sem tudták feltörni a csurgói védelmet, így a korán megszerzett vendéggól végül három pontot ért.
A vereség ellenére a Nagyatádi FC továbbra is vezeti a somogyi első osztály tabelláját. Öt mérkőzés után négy győzelemmel és egy vereséggel 12 pontja van, gólkülönbsége pedig 17–1. A második helyen álló Marcali VFC 11 ponttal követi az atádiakat.
A Csurgó ezzel megszerezte idénybeli első győzelmét, és négy pontra növelte pontjai számát.



