Nyári napközis táborok a nagyatádi iskolákban
A tanévzárót követő két hétben mindkét nagyatádi általános iskola napközis tábort szervez. Az intézmények reggel 8 és délután 4 óra között lesznek nyitva ebben az időszakban.
A Bárdos iskolában június utolsó két hetében, hetente 10 ezer forintért vehetnek részt a gyerekek a napközis táborban. Ez az ár tartalmazza a napi háromszori étkezést, valamint az egyéb költségeket, például a fagyizást, illetve a kézműves foglalkozásokat is.
Az Árpád iskolában szintúgy a tanévzárót követő két hetet jelölték ki a napközis táborra. Ide hetente 12 ezer forintért mehetnek a gyerekek. Ez az ár tartalmazza az étkezések díját, illetve a felmerülő egyéb költségeket is fedezi. A diákokkal minden nap három fő foglalkozik. A programokat az aktuális napon felügyeletet ellátó pedagógusok szervezik és bonyolítják le.
Jelentkezni egy, vagy mindkettő hétre lehet az iskolákban, az Árpádban például június kilencig.