Országos döntőbe jutott az Ady kosárcsapata

A somogyi megmérettetéseken különösebb ellenállásba nem ütköztek a nagyatádiak, így magabiztosan jutottak be a B kategóriás diákolimpia országos döntőjébe.

A hárommeccses sorozat még novemberben indult a vármegyei diákolimpián V-VI. korcsoportos fiú kosárlabdában. Ide hat csapat nevezett be, az első pedig az országos döntőbe jutva képviselheti Somogy vármegyét.

Az Ady csapata – még novemberben – először a kaposvári Táncsics gimnáziummal mérkőzött meg, ezt az akadályt egészen könnyen vették a nagyatádiak, 63:25-re győztek, bemutatva ezzel a csoport többi résztvevőjének az erőviszonyokat.

A második meccsük is hasonlóan jól sikerült, itt a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium gárdája volt az ellenfél, ellenük 56:19-re tudtak győzni az Adysok.

Az utolsó mérkőzést a csurgói Csokonai ellen vívták, ezt 63:16-ra nyerték, így igazából nem lehetett kérdés, hogy a csoportelsőként kivívják maguknak a jogot az országos döntőre.

A csapat tagjai: Ágoston Dávid Ádám, Bogdán Lajos Martin, Boros Richárd Benett, Horváth Ádám Tamás, Jüngling Mátyás, Kaluber Bálint Nándor, Keszericze Ákos, Konyhási Máté, Kővári Milán Richárd, Németh Levente, Polgár András, Ritecz Péter, Szakonyi Andor és Tálas László Martin, a felkészítő oktató pedig Jüngling Márton András.

Fotó: Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás