Tábor a rászoruló nagyatádi gyerekeknek

Nagyatádi támogatók jóvoltából 31 gyereknek szervezett egy hetes ingyenes napközis tábort a Rinyamenti Szociális Szolgáltatóközpont. Számos szabadidős foglalkozáson vesznek részt a résztvevők.

Ma reggel kezdődött a Rinyamenti Szociáis Szolgáltatóközpont egy hetes napközis tábora, melyet elsősorban a város hátrányos helyzetű gyermekeinek szerveztek. Hagyományteremtő céllal indították el idén, és még július utolsó hetében is lesz egy tábor. A két alkalommal összesen 62 gyermek számára szerveztek nyári programokat. Így ma először sportvetélkedőkön vehetnek részt az Árpád fejedelem és a Bárdos iskolában, holnap a Csillag Lovastanyára látogatnak el, szerdán Kaszóba mennek kisvasutazni, csütörtökön a 63-mas Bázison várják őket, pénteken pedig a művésztelepen tartanak foglalkozásokat, ahol még egy légvárat is felállítanak nekik.

A szolgáltatóközpont igazgatója, Ivókné Pintér Melinda elmondta, hogy a tábor helyi támogatók jóvoltából jöhetett létre.

Több magánszemély, helyi vállaltok, intézmények és civil szervezetek is részt vettek a megvalósulásában, és persze a polgármester is nagyban támogatott minket. Nagyon sokan jelentkeztek felajánlásokkal, ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget – mondta az igazgatónő.

A programok mellett napi háromszori étkezésben is részesülnek a gyerekek. A szervezők minden járványhelyzettel kapcsolatos előírást betartanak, a higiéniára különösen odafigyelnek. A szülőkkel is együttműködtek az előkészültekben: nyilatkoztatták őket a gyerekek egészségügyi állapotáról, étel- és gyógyszerallergiáikról.

Megosztás