Telik a taranyi minibölcsőde

A hétszemélyes intézménybe éppen a hatodik apróság beszoktatása folyt ottjártunkkor. Az 1150 lelkes településen ősszel adták át az új igényt kielégítő minibölcsődét.

A féléves Olivér láthatóan (és a sikongatásából hallhatóan is) élvezte a játékot, a törődést, egyáltalán az egész környezetet és légkört.

Márciustól jár majd a bölcsibe, nemrég kezdtük a beszoktatását. Az édesanyját hívták vissza a munkahelyére, én pedig Nagyatádra járok be dolgozni – mondta a kisfiú édesapja.

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

Ő lesz a hatodik apróság a tavaly ősszel átadott taranyi bölcsődében. Egy hely tehát van még, akár másik településről is fogadnak csöppséget, mégpedig 20 hetes kortól. Velük két kisgyermeknevelő és egy dajka foglalkozik felváltva reggeltől délután 5 óráig. Ugyan a csoport tegnap erősen hiányos volt, többen is megbetegedtek.

Egy TOP-os pályázaton nyertünk 31 millió forintot erre a célra, bár a Covid közbeszólt, csúszott a beruházás, fölmentek az árak, szerencsére kaptunk még 3,7 milliót, így végül meg tudtuk valósítani – mondta Szekretár Pál polgármester. – Telik a létszám, a bölcsőde egy új igényt elégít ki, hozzá kell szokjanak az emberek, ennek köszönhetően visszamehetnek dolgozni a gyed ideje alatt is.

Taranyba 3-4 fiatal házaspár is költözött az elmúlt két évben, tette hozzá a polgármester, kifejezve a reményét, hogy kihasznált marad a bölcsőde. Óvoda is működik a faluban, a két csoportjába 35 gyermek jár jelenleg.

A taranyi óvoda. Fotó: Röhrig Dániel
A taranyi óvoda. Fotó: Röhrig Dániel

Munkalehetőség nincs az 1150 lelkes, amúgy a rendezett településen, Nagyatádra járnak be dolgozni az emberek. Három kisbolt, a kocsma és a posta üzemel, de a takarékfiók megszűnt évekkel ezelőtt. Az úthálózat fejlesztése sokat segítene még, mondta végül a polgármester, a bekötőút, valamint a faluban lévő utak és járdák felújítása.

Megosztás