Trágyaszagra panaszkodnak a nagyatádiak

Évek óta visszatérő problémát jelent a városban terjengő bűz. Sokan arra panaszkodnak, hogy már nem is merik kinyitni délutánonként az ablakot. Az ügyben már tettek panaszt a kormányhivatalnál.

Valami bűzlik Dániában! – hangzik el egy mellékszereplő szájából a Hamletben. Nos, Dánia kész parfümériának bizonyul Nagyatádhoz képest az elmúlt napokban. A héten több ízben silószagot lehetett érezni a levegőben napközben és az esti órákban. A közösségi médián számos bejegyzés volt olvasható a témában: valaki arra panaszkodott, hogy nem tudnak szellőztetni, mert nem merik kinyitni az ablakot. Más úgy fogalmazott, mindenhogyan beszivárog a lakásába a bűz. Egy család arra panaszkodott: a gyerekekkel már nem szívesen mennek ki a játszótérre. Az egyik középiskolában a hőség dacára csukott ablakok mellett tartottak egy órát, mert behömpölygött a szag – mesélte az egyik helyi diák. Henésztől a piactéren át a belvárosig mindenhol naponta több alkalommal is felütötte a fejét a ganajbűz az elmúlt héten. Különösen a berzencei úton haladva a benzinkút magasságában volt erős a szag – mondta egy helybéli. Az elmúlt években nem ez volt az első alkalom, hogy tartósan terjengett a trágyaszag a városban.

Nagyatádot szinte minden irányból szántóföldek veszik körül, és az őszi időszak a legfontosabb trágyázás szempontjából, így aztán nem is csoda, hogyha időről időre ezekbe a mezőgazdasági munkálatokba a nagyatádiak „beleütik az orrukat”. A széljárástól és a hőmérséklettől függ, hogy a trágya szaghatása milyen intenzív és milyen messze jut el. A héten nem egyszer meghaladta a délutáni hőmérséklet a 30 fokot, így aztán a talajjavító „fűszer” erősen ontotta magából a szagot.

A legutóbbi bűz forrását szerkesztőségünk megpróbálta felkutatni: mint kiderült, nem csak nálunk érezték, de Lábodon és Görgetegen is. Ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi napok időjárására a déli, délnyugati szél volt a jellemző, és ha feltételezzük, hogy a három település szagforrása egy helyről származik, úgy a bűz eredete Nagyatádtól délre keresendő, valahol Tarany és Háromfa között.

A vállalatok a trágya kihelyezését kötelesek bejelenteni a helyi önkormányzatnál. Nagyatádon ezt egy cég meg is tette, az erre vonatkozó felhívás olvasható a város honlapján a hirdetmények között:

„Nagyatád Város Jegyzője értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az Agrár Kft. (7563 Somogyszob Nagybaráti puszta) bejelentése alapján Nagyatád város külterületén lévő 042/2, 0107/3, 039/31, 0118/1, 0118/2, 0121/1 és 0490  hrsz.-ú területekre 2021. szeptember 9. – október 31. között szarvasmarha  és sertés hígtrágya kihelyezést folytat. Az érintett területekre a hígtrágya kihelyezése egyszer történik az időjárási, valamint a talajviszonyoktól függően.”

Nyilván adná magát a magyarázat, hogy a szagok ezekről a területekről származnak, csakhogy ezek a területek a várostól északra találhatók. Az elmúlt napok időjárási körülményei ellent mondanak a feltevésnek. A helyrajzi számok alapján az alábbi területeken történik-történt hígtrágya kihelyezés. 

Fotó 2

Persze továbbra sem kizárt, hogy a fenti területekhez közeli városrészekre a szél ellenére is be tud hömpölyögni a szag, de ez nem magyarázná, hogy a többi településen miért volt bűz – hacsak nem több forrásból eredt.

Éppen ezért az sem kizárt, hogy valóban délen történt nagy mennyiségű trágyázás, melyről az atádiaknak azért nem volt tudomása, mert a várostól távolabbi területen történt, melyről a gazdálkodó már nem köteles bejelentést tenni. Nem lenne példa nélküli, hogy a szagot a szél akár tíz-húsz kilométerre is elviheti: ugyanez történt nemrég a fővárosban is, ahol a két évvel ezelőtti esethez hasonlóan ismét trágyaszag hömpölygött az utcákon. Az OMSZ hozzávetőlegesen beazonosította a szag forrását, valahonnan Budapesttől északnyugatra lehetett a trágyázás, onnan fújta be a szél.  

Pécsett is hasonló jelenség volt megfigyelhető, ott július közepén panaszkodtak sokan arra, hogy az uránvárosi és kertvárosi városrészekben trágyaszag terjeng. A baranyai kormányhivatal a beérkező panaszokra reagálva vizsgálatot indított az ügyben, és meg is találta a „sáros” vállalkozót. Erről így számolt be a BAMA: „A szaghatásokkal érintett telephelyen a kormányhivatal korlátozta a trágyakihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet. A telephely üzemeltetőjének délután 5 óra után be kell fejeznie az ilyen jellegű munkákat, a kihelyezett trágyát pedig be kell szántania – tette hozzá a hivatal. Mint megtudtuk, a zavaró szaghatásokkal kapcsolatban a Baranya Megyei Kormányhivatal eljárást indított a vállalkozóval szemben.

Amint látható, a kellemetlen szaghatást senki nem köteles tűrni: az ezzel kapcsolatos panaszokkal a Somogy Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Osztályát lehet felkeresni. Mint megtudtuk, tegnap délutánig már valaki nyújtott is be panaszt a szaggal kapcsolatban.

Megosztás