Újabb korlátokat kellett felállítani az Aradi utcában a zöldövezetek védelmére

Már 50 méteren kihelyeztek fizikai korlátokat, ám így a gyereküket iskolába vivő szülők az ezt követő szakaszon parkoltak le. Az útszakaszon KRESZ-tábla is tiltja a megállást, most további korlátokat állítottak fel.

A városgondnokság a héten útszéli korlátokat helyezett ki az Aradi utcában a Bárdos iskola előtt, ugyanis állandó problémát jelentenek a zöld füves területre felhajtó és itt megálló autósok. Egy korábbi cikkünkben a Jókai utcában hasonló problémáról és hasonló megoldásról írtunk.

Itt, az iskola előtt a zebrától a mozgássérült parkolóig terjedő szakaszon a korábbi években már felállítottak hasonló korlátokat, mivel a gyerekeiket iskolába szállító szülők közül többen is rendszeresen hajtottak fel és álltak meg az itt található füves területen. Annak ellenére tesznek így, hogy az utca ezen szakaszán „megállni tilos!” KRESZ-tábla is ki van helyezve. Ám hiába korlátozták már ki az első 50 métert, az autósok „alkalmazkodtak”, és az ezt követő szakaszon tették ki a gyermekeiket. Ezért a városgondnokság most meghosszabbította az eltorlaszolt részt.

Az a szomorú, hogy néhány ember miatt kellett ezt a nem túl esztétikus megoldást alkalmaznunk – mondta a városháza műszaki irodájának vezetője, Svégel Gábor. – Egyrészt kárt okoznak a zöld területben, amit a város igyekszik kulturált módon rendben tartani, másrészt pedig hosszú távon kikoptatják az útszéli szegélyeket, ami nem erre van kitalálva: megsüllyednek, befelé fordulnak, megrepednek, amit az aszfalt törése követ, és máris ott tartunk, hogy újra kell aszfaltozni az úttestet, ami több millió forintos költség.

Felmerülhet többekben a kérdés: miért nincs az Aradi utcában parkoló kialakítva az iskola bejárata előtt?  

A településkép kialakításakor választhatunk: vagy lebetonozunk mindent és betondzsungelt alakítunk ki, vagy pedig törekszünk arra, hogy növényekkel telített, zöld város legyünk – fejtette ki Svégel Gábor. –  Nagyatádon az utóbbit részesítjük előnyben, ez az élhetőbb városforma. És nem arról van szó, hogy nincs parkoló az iskola körül: az iskolai közlekedés tervezésekor éppen az volt a cél, hogy egy biztonságos, izolált parkolót alakítsunk ki, ahol nincs akadályozva a forgalom a gyerekek iskolába szállításával. Ezért építettük meg a parkolót az óvodával kombinálva a József Attila sétánynál.

Ezzel szemben az Aradi utcában megállni nemcsak szabályellenes, de veszélyes is.

 

Megosztás