Fémoszlopokkal tartják távol a zöldterületen parkolókat

Évek óta problémát jelentett a Jókai utcában, hogy a két lakóház közötti füves területre éjszakánként rendszeresen odaparkoltak, ehhez a járdára is fel kell hajtani. Többen panaszolják: kevés a parkolóhely az utcában.

A 2000-es évek elején egy apró játszótér volt a Jókai utca 6-os háztömbje melletti füves területen. Az uniós csatlakozást követően azonban ezek a játékok már nem voltak az előírt szabványoknak megfelelőek, ezért megszüntették a játszóteret. Helyette a Jókai utca „grundot” felfejlesztették, és több új, fejlett játszóteret hoztak létre a városban.

A két tömb közti füves terület azóta üresen áll – és éppen ez az üressége az, ami odacsábította azokat az autótulajdonosokat, akik este már nem találtak parkolóhelyet a lakásuk előtt: itt 4-5 autó kényelmes elfért, a járda másik oldalán a villanyoszlop és a szemetes konténerek mellé pedig még kettő.  

A jelenség nem új keletű: évek óta használták alkalomszerűen többen is ezeket a zöldterületeket parkolóként.

A járda mellett már olyan mély kerékvájatokat ástak ki az autók kerekei, ami már szinte balesetveszélyes – magyarázta az egyik utcabeli. – Esős időben rendszeresen felhordták a sarat az úttestre. Meg hát a gyerekeim is itt szoktak kerékpározni, nem örülök neki, hogy ide felhajtanak autóval.

A közterület-felügyelők rendszeresen észlelték a problémát, melyet továbbítottak az önkormányzat felé. Nem egy szabálytalanul parkolónak adtak figyelmezetést vagy akár bírságot. Ám úgy tűnik, hiába a szép, vagy akár a szigorú szó, akik eddig megúszták, nem tágítottak. Éppen ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy elejét veszi a problémának: egy sor vasoszloppal határolta el a területet, így a járda felőli oldalról már nem lehet behajtani a füves területre. A kerékvájatokat is feltöltötték.

A kerület képviselője, Németh Csaba szerint sajnálatos, hogy így kellett véget vetni ennek az állapotnak, de az utóbbi időkben már szinte állandósult a probléma.

Már folyamatos volt, hogy minden este itt parkoltak néhányan – mondta a képviselő. – Évek óta érkeztek a panaszok. A zöldterületet néhol már tönkre is tették. Többen panaszkodtak az épületekből hanghatásokra is: itt berregtették az autóikat. A keréknyomok is balesetveszélyesek voltak. Valamiért hiába a figyelmezetés, nem szűnt meg a probléma. Ezért is döntött így az önkormányzat.

Az oszlopsor nem túl esztétikus. Az önkormányzat műszaki irodáján érdeklődtünk, volt-e más lehetőség a probléma megoldására.

A területre magától értetődőnek kéne lenni, hogy nem szabad behajtani, hiszen aki így tesz, eleve fölhajt a járdára, amivel már megszegték a kreszt – magyarázta Svégel Gábor, az iroda vezetője. – A közterület-felügyelők tetten érés esetén helyszíni bírságot szabhattak ki, mi pedig a feljelentést tehetünk a szabályszegők ellen, számos figyelmezetést is kiküldtünk már – de valamiért az emberek szemléletét ez nem változtatta meg. Úgy tűnik, amíg valaki a saját bőrén nem érzi ennek a súlyát egy bírsággal, addig nem hagy fel a szokással. Mostanában a járvány is felerősítette ezt a problémát: egyre többen vásárolnak az internetről, és gyakran a futárszolgálat emberei azok, akik fittyet hányva a parkolási szabályokra felhajtanak a füves területekre.

Mint kiderült, a város több pontján is fennáll ez a probléma, így például a Bárdos iskola előtt is.

Az Aradi utcában az iskola előtt is ugyanezen okból kellett korlátokat kihelyeznünk az út szélére, mert a szülők rendszeresen felhajtottak az füves területre autóval, amikor a gyerekeiket iskolába vitték – magyarázta az irodavezető.–  Nem vették a fáradságot, hogy a parkolóban álljanak meg. Az Aradi utcai Coop üzlet mögött viszont hiába van parkoló, rendszeresen a zöldterületen állnak meg az emberek. A városháza mögött a Baross Gábor utca 7-es épületénél lévő átkötő ú mellett terül el egy füves rész, ami teljesen kikopott, mert rendszeresen felállnak rá. Nagyatád egyik legfőbb jellemzője elvileg, hogy becsben tarjuk a zöld területeinket, így elég szomorú ez a jelenség.

A Jókai utcában persze sokan nem pusztán lustaságból parkolnak a füves területre. Az egyik helyi lakó, aki nemrég egyébként figyelmeztetést is kapott ezért, arra panaszkodik: kevés a parkolóhely.

Sokszor, ha este hat óra után érek haza, már nem tudok leparkolni a lakásom előtt. Volt, hogy elmentem egészen az utca végéig a játszótér melletti parkolóig, de az is tele volt. Lehet, ha nagyon kerestem volna az utca másik felében, ott találtam volna, de egyszerűen már szinte nevetséges, hogy csak 300 méterre tudok az otthonomtól megállni. És ami dühítő: nem egyszer látom, hogy napokig állnak itt céges autók. Nem értem, hogy azokkal miért itt kell parkolni, miközben az itt lakóknak így sem jut elég hely? Mások pedig teljesen szabálytalanul parkolnak, két helyet foglalnak el az autójukkal, miközben tudják, hogy mennyire szűkösen férünk így el.

Az illető ezt a figyelmeztetést kapta.
Az illető ezt a figyelmeztetést kapta.

Olyan vélemények is megfogalmazódtak, hogy esetleg a füves területet át lehetne alakítani parkolóvá. A műszaki iroda vezetője szerint azonban ez az ötlet több sebből is vérzik.

Kevés parkolóhelyet tudnánk itt kialakítani, legfeljebb 8-at – magyarázta Svégel Gábor. – Ahhoz, hogy parkolóhelyet létesítsünk, egy közlekedő utat is ki kell építeni. És ha egy zsákutcáról van szó, márpedig ez az lenne, akkor a túloldalán kell fordulót építeni, vagyis eleve kell egy 40-50méteres út, ami ráadásul keresztülmenne a járdán. Nem érné meg sem a fajlagos költségek, sem a biztonság miatt ezt a néhány parkolóhelyet kialakítani, miközben egy újabb zöldterületet lebetonoznánk. A zöldterületeket fent kéne tartanai, nem pedig csökkenteni.

Van rá azonban remény, hogy a Jókai utca parkolóhelyezte javulni fog a jövőben. Németh Csaba képviselő elmondta: tavaly év végén pályázatot nyújtottak be uniós támogatásra.

Ezzel a pályázattal kijavítanánk az útburkolatot az egész utcában, ami gyakorlatilag a 70-es évek óta nem volt felújítva, csak foltozva. Emellett bővítenénk a parkolóhelyeket is. Nagy valószínűséggel mondhatom, hogy meg fogjuk kapni ezt a támogatást – mondta a képviselő.

Addig is viszont 14 vasoszlop igyekszik távol tartani a szabálytalanul parkolókat.

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

 

Megosztás