Nagyatádon és környékén nem rendeltek el vízkorlátozást
Bár az országban több helyen az extrém hőség miatt vízkorlátozást rendeltek el a szolgáltatók, a DRV csak egyetlen helyen vezetett be I. fokú vízkorlátozást, messze Nagyatádtól.
Az óriási hőség nemcsak az emberek és az állatok szervezetét terheli meg, hanem a közművekre is komoly hatással van. Ilyenkor mind az áram-, mind a vízfogyasztás jelentősen megnövekedik. A szakemberek szerint az áramfogyasztás a nyári csúcsterhelés közel 90 százalékát is elérheti hétfőn, a vízfogyasztás pedig hőhullámok idején akár több mint 50 százalékkal – egy főre vetítve napi 150 liter fölé – is nőhet, amint azt a Magyar Hidrológiai Társaság korábban az MTI-vel közölte.
Megkérdeztük a DRV-t, hogy Nagyatádon és térségében várható-e vízkorlátozás bevezetése. A társaság megkeresésünkre elmondta: szolgáltatási területükön egyedül Karád településen rendelt el az önkormányzat I. fokú vízkorlátozást.
A rendkívüli kánikula egyébként napokon belül véget ér: szerdán megérkezik egy hidegfront, csütörtökön pedig már az ilyenkor normálisnak mondható, várhatóan 28-30 fokos csúcshőmérséklet lesz a jellemző.




