Óriási bajban a Föld!

Nyílt levelet fogalmazott meg 15 000 tudós a világ népeinek: sürgősen meg kell oldani a Föld erőforrásainak pazarlását, különben a probléma visszafordíthatatlanná válik!

1992-ben 1700 neves, független tudós nyílt levelet fogalmazott meg az emberiséghez. Ebben a levélben felhívták a figyelmet számos olyan aggasztó, környezeti problémára, melyek egyértelműen az emberi tevékenység egyenes következményei. Ilyenek voltak a vékonyuló ózonréteg, a fogyatkozó esőerdők és halállományok, az egy főre jutó elérhető édesvíz mennyiségének csökkenése, és a túlnépesedés kérdése. Hangsúlyozták, hogy ezen problémák megoldására sürgősen megoldást kell találni, mert nem lehet a végtelenségig kiszipolyozni a Föld erőforrásait.

25 évvel később nemhogy megoldást nem sikerült találni, még súlyosbodott is a helyzet. Most már 184 ország 15 364 tudósa figyelmeztet ugyanezekre a gondokra, és újabb levelet fogalmazott meg a világ polgáraihoz.

„1992 óta a sztratoszféra ózonrétegének stabilizálását leszámítva az emberiségnek nem sikerült eredményes előrelépést tennie, hogy általánosan megoldja ezeket az előre látott környezeti kihívásokat, sőt legtöbbjük csak rosszabbodott.” – olvasható felhívás bevezetőjében.

A Bioscience cmű tudományos lapban kiadott közlemény részletesen, pontokba szedve összefoglalja a helyzet súlyosságát, milyen változások álltak be az elmúlt 25 évben:

–        csaknem megduplázódott a CO2-kibocsátás

–        több, mint 110 millió hektárral csökkent az esőerdők területe

–        több, mint 0,5°C fokkal nőtt az átlagos hőmérséklet

–        ¾-re csökkent az elérhető friss víz mennyisége

–        2 milliárddal több ember él a Földön

–        minden más emlős-, hüllő-, kétéltű- és halfaj egyedszáma 30 százalékkal csökkent

És még számos egyéb tényező is fel van sorolva a listában. A szerzők létrehoztak egy új szervezetet Alliance of World Scientist néven. A szövetség célja, hogy gyűjtsék és publikálják a Föld és az emberiség jólétével kapcsolatos tudnivalókat. Drasztikus és azonnali változtatásokra van szükség, mert különben

Hamarosan túl késő lesz irányt módosítani, és elkerülhetetlen lesz a bukás –  írta bevezetőjében William Ripple, az Oregon Állami Egyetem ökológusa.

Megosztás