Lehet, hogy lejár az olcsó kínai termékek kora?
Nyakra-főre érkeznek elsősorban a Temuról és a Sheinről csomagok az országba (és egész Európába), a nagyatádi csomagpontokon, csomagautomatákban jelentős forgalomnövekedést generálnak a filléres (sok esetben) kacatok.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását – eddig a hír, amely az MTI-n jelent meg.
Lefordítva ez annyit jelent, hogy ha sikerül megalkotni a szabályozást, akkor a jövőben drágábban lehet rendelni a Temuról és társairól, amely webáruházak csomagjai gyakorlatilag elárasztották a kontinenst, az előző évben 4,6 milliárd darab alacsony értékű – 150 eurónál olcsóbb – küldemény érkezett ezekről a helyekről Európába.
A nagyatádi csomagpontokon és csomagautomatákban is jelentős a temus és egyéb kínai csomagok forgalma, amit egyébként attól a kiskereskedőtől veszünk át a csomagponton, ahol ugyanazt a terméket drágábban, de jobb minőségben megvehetnénk, és még át sem utazza a fél világot.
– A legtöbb csomag Kínából érkezik, szerencsétlen futár néha többet is fordul, mire be tudja hozni őket – fogalmaztak egy nagyatádi csomagponton.
„…egyre több káros termék jut be az unióba, miközben az európai eladókat fokozottan veszélyezteti a tisztességtelen verseny és a hamisított áruk elterjedése az online piactereken keresztül. Emellett a csomagok tömeges szállítása jelentős környezeti és éghajlati terhelést jelent, ami tovább súlyosbítja a problémát.” – idézi az MTI az Európai Bizottság közleményét.
Az EU-n belül Magyarország, Dél-Somogy pedig főleg árérzékeny régiónak számít, így nem csoda, ha népszerűek azok a sokszor sajnos silány minőségű tárgyak, amiket fillérekért lehet megtalálni ezeket az oldalakon. A Temu felülete ráadásul jelentős pszichológiai nyomást is helyez az arra fogékonyakra, hisz a vásárlás lezárását megelőzően biztos ilyen-olyan kupon, akció, egyéb felugró ablak figyelmeztet arra, hogy még célszerű lenne vásárolni valamit.
Persze, az egész egy ördögi kör: a nagyatádi kiskereskedő kénytelen drágábban adni a termékeket, mint egy világot leuraló áruház, ezért a vásárló megrendeli Kínából a rosszabb minőséget. A helyi kereskedő nem jár jól, sok esetben a vásárló sem, ezért újra rendel, bízva abban, hogy a következő termék majd jobb lesz, és így tovább. Végül mindenki rosszabbul jár: a helyi kereskedő, a vásárló, de még a bolygó is.
Arról már nem is beszélve, hogy a környezetvédelmi előírásoknak sem felel meg ezeknek a termékeknek a jó része, amik között vannak ruhák, fehérneműk, gyermekek szánt játékok is. A cikk elején írtuk: 4,6 milliárd csomag érkezett tavaly Európába. Ez kétszerese a 2023-as, illetve háromszorosa a 2022-es mennyiségnek.
A lényeg: az EU versenyképes e-kereskedelmi szektort szeretne kialakítani, amely egyszerre biztonságos a fogyasztók számára, megfizethető termékeket kínál, és tiszteletben tartja a környezetvédelmi szempontokat – írja a közlemény.
