Öt pártlista lesz a szavazólapon

Az április 12-én esedékes országgyűlési választáson vélhetően mindössze öt párt közül választhatunk a szavazólapokon. Egyéni jelöltből több lesz.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) törölte a nyilvántartásból A Szolidaritás pártja – Magyar Munkáspárt országos pártlistáját, mert a jelölőszervezet nyilvántartásba vett egyéni jelöltjeinek száma nem érte el a szükséges 71-et, így ők sem szerepelnek a szavazólapon majd április 12-én.

Az országgyűlési képviselők választásán az a párt állíthat országos listát, amely legalább 14 vármegyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben állít jelöltet – ez a fenti pártszövetségnek, valamint a Jobbiknak sem sikerült, így mindössze öt párt szerepel majd a lapon:

  1. Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)
  2. TISZA
  3. Mi Hazánk
  4. Demokratikus Koalíció
  5. Fidesz-KDNP

A szavazólap így fog kinézni:

Egyéni jelöltekből a választókerületben ettől függetlenül több lesz, hisz két olyan jelöltet is nyilvántartásban vettek, akik olyan párt színeiben indulnak, amelyek nem tudtak országos listát állítani, azonban az MKKP részéről pedig a választókerületben nem indul senki. A szavazólapokon ők szerepelnek majd (sorrendben, ahogy a szavazólapon is):

  1. Ander Balázs (Jobbik)
  2. Benke József (TISZA)
  3. Kelei Zita (Fidesz-KDNP)
  4. Remes Gábor (Demokratikus Koalíció)
  5. Dósa Ferenc (A Szolidaritás Pártja – Munkáspárt)
  6. Halászné Hunyadi Gyöngyi (Mi Hazánk)
Megosztás