23 éve történt a kutasi tragédia

Az egyik legsúlyosabb magyarországi vasúti szerencsétlenségben tizenkét utas és az autóbusz sofőrje is életét vesztette.

1996. február 26-án történt a nagyatádi térség legszörnyűbb balesete. A negyvenegy kocsiból álló vonatot egy villanymozdony vontatta. Kaposvárról Gyékényes felé tartott. 12:05 perckor ütközött össze egy Volán-busszal a kutasi vasúti kereszteződésben. A mintegy 70 km/órás nagyerejű ütközés következtében a vonat kettészakította a buszt. Annak hátsó részét a sínek mellé lökte. A roncs első felét pedig több száz méteren át tolta maga előtt. Az itt ülő utasok nem élték túl a balesetet. A busznak ez a része teljesen összeroncsolódott és kiégett.

A helyszínen tizenegy ember halt meg. Egy ember a kórházba szállítás után, egy másik utas pedig egy héttel később vesztette életét. Az áldozatok között több diák és nyugdíjas is volt. Az autóbusz vezetője szintén nem élte túl a balesetet. A mozdonyvezető és még tizennégy ember szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket. A balesetről az aznapi parlamenti ülésen is megemlékeztek a képviselők.

A tragédiát az okozta, hogy a sorompókezelő későn zárta le a sorompót.

„1996. február 26. hétfő: verőfényes napsütésre ébredt az ország, egy kis Somogy megyei település, Kutas is. Ezen a napon reggel senki sem gondolta azt, amikor a nap delel, egy szörnyű tragédia fog bekövetkezni. Ezen a reggelen még senki nem gondolta azt, estére minden megváltozik. Senki nem gondolta, hogy ezen a napon minden pokollá változik. Senki nem gondolta, hogy a vasút–közúti szintbeli kereszteződésekben bekövetkezett tragédiák listájára Kutas lesz a következő, amelyet felírnak.

Sok emberben még ma is él a baleset szörnyű fájdalma. Sok ember a mai napig nem tudta feldolgozni, hogy akkor mi is történt. Sok embert a hideg kiráz, amikor arra a szörnyű napra gondol. Sok ember azt a napot nem tudja elfelejteni. Még ma, 20 évvel a szörnyű tragédia után, annak emléke és annak borzasztó fájdalma él sok ember szívében. A tragédiára kopjafa emlékezteti a kutasiakat, ahová a baleset túlélői is minden évfordulón kijárnak leróni tiszteletüket az áldozatok emléke előtt. Így történt ez az emlékezés idén is, amelyen a település polgármestere, Ütő Szabolcs, önkormányzati képviselői, a falu lakosai, a balesetben elhunytak hozzátartozói és túlélői, vasutas dolgozók és vasútbarátok, a mentésben részt vevők és a baleset érintettjei vettek részt” – ezekkel a gondolatokkal emlékezett meg Kemenczei Róbert, a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület elnöke a baleset húsz éves évfordulóján, olvasható az iho.hu oldalán.

 

Megosztás