A fia játékfegyverével rabolta ki az üzletet, a DNS-e alapján azonosították

Több mint két év után azonosították, egy 50-es éveiben járó nő volt. Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség ellene, a fia játékfegyverével rabolt ki egy hentesüzletet Kaposvár belvárosában.

A vádlott anyagi nehézségekkel küzdött, ezért 2020 novemberében elhatározta, hogy számlatartozásait rablás útján szerzett pénzből fogja rendezni.

A nő megtervezte a bűncselekmény elkövetését, így kiszemelte a zárás előtt már kevésbé forgalmas húsboltot, és férfiruházatot, nagyobb méretű cipőt, kesztyűt vett fel, továbbá egy, az igazihoz megtévesztésig hasonlító játékfegyvert is magával vitt.

A felhasznált képet a kaposvári rendőrök készítették a bűncselekmény helyszínén.
A felhasznált képet a kaposvári rendőrök készítették a bűncselekmény helyszínén.

A vádlott közvetlenül zárás előtt lépett az üzletbe, ahol a fegyvert az eladóra irányítva a bevételt követelte. Az eladót megijesztette az elkövető cselekménye és félelmében átadta az aznapi 78.500 forint bevételt.

A nő ezt követően egy közeli kapualjban átöltözött, majd szatyrát a helyszínen hagyva otthonába távozott.

A terhelt idén elkövetett vagyon elleni bűncselekménye miatt DNS profilja bekerült a bűnügyi nyilvántartásba, amely egyezést mutatott az általa a rablást követően hátrahagyott szatyron rögzített mintával, így tudták a másfél évvel korábbi bűncselekmény elkövetőjeként azonosítani.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő minősített rablás vádlottjával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Megosztás