A tűzjelző riasztja a lakókat

A tűzjelző a tűz korai fázisában észleli a bajt, és riasztja az épületben tartózkodókat. Erről kezdődött előadás Berzencén.

A Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthonban időskorúaknak, fogyatékossággal élők és pszichoszociálisan sérült lakók élnek. A bentlakásos elhelyezést nyújtó intézmény lakói már nem egyszer szembesültek a tűzjelzővel. 

A készülék hibajelzés esetén zümmögve jelez, ekkor a lakóknak értesíteniük kell az otthon dolgozóit, vezetőit – hívta fel az otthon dolgozóinak figyelmét előadásában Peti Ferenc tűzoltó őrnagy, a Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályának kiemelt főelőadója.

A hangos tűzjelzés észlelését követően viszont – ha meggyőződtek a jelzés valódiságáról – hangos szóval riasszák a lakótársakat és hagyják el az épületet, majd értesítsék a tűzoltóságot – tette hozzá Csizmadia Réka tűzoltó hadnagy. Előfordulhat, hogy a készülék műszaki vagy rendszerhiba miatt tévesen riaszt, vagy éppen a füstre jellemző hatások hozzák azt működésbe – hangzott el – úgymint a gőz, a pára, por, rovar vagy éppen spray használata.

Éppen ezért Gresa Gábor tűzoltó őrnagy, nagyatádi tűzoltóparancsnok arra kérte az otthon lakóit, hogy ne dohányozzanak az épületben, az adventi gyertyát ne hagyják felügyelet nélkül, no és a sütés-főzés során tartsák be a konyhai szabályokat!

A három családi házban tartott tájékoztató során a tűzoltó készülékek használatáról is szót ejtettek az előadók. Ám arra is figyelmeztették a gondozottakat, ha a lakótárs ruhája gyullad meg, abban az esetben egy vastag pokróccal próbálják a lángokat elfojtani. Jövő héten a szociális otthon további hat lakóotthonában folytatódik a tűzvédelmi előadássorozat.

 

Megosztás