Éheztette a kutyáját, rovarok lepték el az eb sebeit

Állatkínzás bűntette miatt vádat emelt a járási ügyészség, a vármegyei főügyészség pedig keresetet nyújtott be egy nővel szemben, aki nem gondoskodott megfelelően a kutyájáról, amivel majdnem az állat pusztulását okozta.

Az asszony fia 2022 év tavaszán hazavitt egy „bull” fajtájú keverékkutyát, melyről a vádlottnak kellett volna gondoskodnia. A nő ennek ellenére több hónapon keresztül, egészen 2022 augusztusáig nem adott megfelelően enni és inni az állatnak, ennek következtében a kutya kiszáradt és alultáplálttá vált. Az állat csak azért nem pusztult el, mert a vádlott szomszédjai több alkalommal ellátták élelemmel és vízzel.

Az asszony ezen kívül a kutyát egy rövid, forgókapocs nélküli láncon tartotta, így az eb a szükségleteinek megfelelően mozogni sem tudott, illetve rajta egy kezeletlen nyílt seb miatt rovarok, és más élősködők jelentek meg. A kutya állapota miatt végül állampolgári bejelentés érkezett a Marcali Rendőrkapitánysághoz, amely nyomást rendelt el, és az állatot az asszonytól lefoglalta.

A Marcali Járásbíróság a 2023 februárjában meghozott büntetővégzésével – az ügyészi váddal egyezően – mondta ki bűnösnek a nőt, akivel szemben 1 év börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Ezzel egyidejűleg a Somogy Vármegyei Főügyészség Közjogi Szakága az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény alapján, közérdekvédelmi jogkörben eljárva keresetet nyújtott be a Kaposvári Törvényszékre azért, hogy – a kutyák megfelelő tartására sem szándékkal, sem lehetőséggel nem rendelkező – nőt tiltsák el az ebtartástól.

A kép illusztráció. Fotó: police.hu
A kép illusztráció. Fotó: police.hu

Megosztás