Elhunyt a berzencei kutyatámadás áldozata

Az idős asszony március elején került kórházba, miután két elszökött kutya rátámadt, és összemarcangolták. A faluban azt mondják, rettegnek, kihaltak az utcák, senki se mer kimenni, mert a kutyák azóta is ott vannak.

Március 2-án a 78 éves Ilona néni a kertjükben ültetgetett, amikor a két nagy testű kutya rátámadt. Mivel az idős asszony beszédközpontja sérült, ezért még segítségért sem tudott kiáltani.

Az egész falut megdöbbentette, hogy így kellett meghalnia egy ártatlan, idős embernek – mondta az egyik utcában lakó szomszéd. – Azóta mindenki fél, kihalt az utca, mert senki se mer kimenni. Máskor az anyukák kiviszik játszani az utcára a gyerekeket, szaladgálni, most meg az ember a saját udvarába nem mer kimenni a kutyák miatt.

Azokat ugyan két hétre karanténba zárták, de a kormányhivatal illetékes osztálya azóta sem döntött a sorsukról. Legalábbis az önkormányzat még nem kapott hivatalos választ erről. A két eb tehát továbbra is otthon tartózkodik ugyanolyan körülmények között. A berzenceiek a polgármestert kérték, hogy tegyen valamit.

Ha ilyen bejelentést kapunk, egyet tehetünk, továbbítjuk azt a járási hivatalhoz – válaszolta kérdésünkre Kovács Zoltán polgármester. – Egyébként rendszeresen összefogatjuk a kóbor kutyákat a faluban, hetente többet is elvitetünk, ha be tudják fogni őket. Sajnos, rengetegen raknak ki errefelé kutyát. Nagyon rosszak a jogszabályi előírások, azokon kellene szigorítani, hogy a felelős állattartásra ösztönözzenek: miért nem kötelező az oltás, miért nincsenek kötelezve a gazdák, hogy bechipeltessék a kutyájukat, miért nincs megkövetelt bejelentési kötelezettség? Nézze, a haszonállat tartásához olyan szigorú előírásoknak kell megfelelni, hogy az szinte lehetetlen, hobbiállatot meg bárhogy tarthatnak az emberek.

A most már, sajnos, halálossá vált kutyatámadás ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Az eljárás minősítése akkor változhat majd meg, ha az igazságügyi orvosszakértő megállapítja, hogy a támadás és az elhalálozás között ok-okozati összefüggés van.

Ebben az utcában történt a halálos kutyatámadás Berzencén
Ebben az utcában történt a halálos kutyatámadás Berzencén

 

Megosztás