Majdnem sikerült felgyújtani az erdőt Kutason
Jó ötletnek tűnt háztartási hulladékot égetni a legnagyobb szárazság idején egy kutasi lakóház kertjében. A papírforma szerint a tűz persze átterjedt a szomszédos telkek aljnövényzetére, majd a telkek mögött található gondozatlan területre is. A nagybajomi önkéntes és a nagyatádi hivatásos tűzoltók akadályozták meg, hogy nagyobb baj legyen.
Idén már csaknem 10 ezer szabadtéri tüzet regisztráltak a tűzoltók országszerte, ráadásul ezeknek a legnagyobb részét emberi mulasztás okozta. A lánglovagok próbálják megfékezni a tüzeket, néha napokig dolgozva egy-egy helyszínen, van is dolguk bőven: eddig mintegy 96 millió 649 ezer négyzetméternyi terület égett le. Ez – Magyarország kedvenc mértékegységével mérve – több mint 13 ezer focipályányi terület.
Annak ellenére, hogy a katasztrófavédelem szinte minden létező fórumon könyörög, hogy senki ne gyújtson tüzet, és már több mint másfél hónapja országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, egy kutasi család úgy gondolta: most jött el a tökéletes pillanat egy kis szemétégetésre.
Ebből aztán hatalmas baj is kerekedhetett volna. Csak a nagybajomi és a nagyatádi tűzoltóknak köszönhető, hogy a magas vegetációban pusztító lángok nem érték el a közeli erdőt, miután több vízsugárral és kéziszerszámokkal vették fel a harcot a tűzzel.
Azon túl, hogy tűzgyújtási tilalom van és kritikus a csapadékhiány, érdemes észben tartani még egy apróságot: a szemét égetése az év minden egyes napján szigorúan tilos. Egyetlen hulladékot égető háztartás kilométeres körzetben képes elszennyezni a levegőt. A bútorlapok és műanyag palackok elégetésekor a levegőbe jutó mérgező vegyületek pedig rákot, szívinfarktust, agyvérzést, a magzatok genetikai károsodását, impotenciát és egyéb súlyos betegségeket okozhatnak.

(Fotó: Nagyatád HTP)



