Nyakon szúrta haragosát a somogyi férfi

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal az ötvenes éveiben járó, büntetett előéletű terhelttel szemben, aki nyakánál szúrta meg falubeli ismerősét.

A vádirat lényege szerint a Somogy vármegyei községben élő férfiak régebb óta haragos viszonyban voltak egymással, előfordult olyan is, hogy konfliktusuk korábban már tettlegességig fajult.

A vádlott 2022 szeptemberében a faluban lévő vegyesbolt előtt tartózkodott, amikor az üzletbe vásárolni ment a sértett. A férfi ekkor szóváltást kezdeményezett, majd amikor a sértett kijött a boltból, a terhelt elővette zsebkését, és alulról felfelé irányuló mozdulattal nyakon szúrta haragosát.

A sértett hátra lépve próbált kitérni a szúrás elől, így a vádlott a pengével 8 napon belül gyógyuló sérülést tudott csak ejteni a sértett nyakán. A terhelt szúrása azonban alkalmas volt arra, hogy a nyaki testtájékon életveszélyes állapotot idézzen elő, ennek elmaradása a megtámadott fél hátrálásának volt köszönhető.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a távoltartás hatálya alatt álló, különös visszaeső férfival szemben börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A felhasznált képet a bolt biztonsági kamerája rögzítette a bűncselekményről.
A felhasznált képet a bolt biztonsági kamerája rögzítette a bűncselekményről.

Megosztás