Vége a Kaposvári Egyetemnek!

Bedarálják a Szent István Egyetembe. Nem is akárhogyan: még a Kaposvári Egyetem vezetői is csak az országgyűlés honlapjáról értesültek a döntésről. Somogy egyetlen felsőoktatási intézménye éppen 20 évet élt.

Az első Orbán-kormány alapította meg 2000-ben, a negyedik megszünteti. 

„A jelen sajtóközleményben leírtakon kívül jelenleg semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre az integráció lebonyolítására vagy a jövőbeni működésre vonatkozóan” – ez az intézmény honlapján ma megjelent közleményben szerepel. Azt írják: az Országgyűlés honlapjáról szereztek tudomást róla, hogy a kormány javaslata szerint intézményük egyesül a Szent István Egyetemmel, valamint a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karával és az Eszterházy Egyetem gyöngyösi Károly Róbert campusával. Az új egyetem Szent István Egyetem (SZIE) néven 2021. január 1-től állami vagyonkezelői alapítványi fenntartásba kerül.

„Az elsődleges és legfontosabb cél, hogy a Kaposvári Egyetem egy esetleges integráció után is koherens, multidiszciplináris oktatási egységként, mint Kaposvári Egyetemi Campus működjön tovább, megtartva a karokon átívelő képzési és kutatásfejlesztési programjait” – reagált az egyetem vezetése. Csakhogy a törvényjavaslatból világosan kiderül: az érintett egyetemek agrár-karait olvasztják egybe, tehát vélhetően egy tiszta agrártudományi egyetemet hoznak létre, viszont egyéb jellegű karokat máshova csatolnak. Vagyis aligha marad Kaposváron pedagógiai, művészeti és gazdasági kar. Persze, tegyük hozzá: az egyetem mindenkori vezetésének volt két évtizede arra, hogy bebizonyítsa, képes valamilyen új színt, némi innovációt vinni a hazai felsőoktatás szerkezetébe. Kár, hogy ezzel a történelmi eséllyel nem sikerült élni. Ez nagy veszteség egész Somogy megye számára.

Ráadásul a törvény szerint a következő, szeptemberben induló tanévben már új formában kellene megkezdeni a képzéseket. Kaposváron azonban, „természetesen” az egyetem vezetésének még semmilyen információja nincs a jövőbeni működésről.

Amikor még a szebb jövő reménye sütött a Kaposvári Egyetemre
Amikor még a szebb jövő reménye sütött a Kaposvári Egyetemre

Megosztás