Döntött a Fidesz, őket jelöli a választásra

Somogyban minden maradt a régiben, ugyanazok indulhatnak, mint négy éve. Országosan a 106 jelölt között 24 új név található, a legtöbb Budapesten.

A Fidesz országos választmánya döntött az egyéni választókerületi jelöltekről, közölte a párt a honlapján

Somogy mind a négy választókerületében újraindulhatnak az eddigi egyéni képviselők:

Somogy 1. vk. (Kaposvár): Gelencsér Attila

Somogy 2. vk. (Barcs): Szászfalvi László

Somogy 3. vk. (Marcali): Móring József

Somogy 4. vk. (Siófok): Witzmann Mihály

Közülük leginkább a kaposvári jelölt tarthatott attól, hogy esetleg lecseréli a pártja, hiszen ő 2018-ban mindössze 43,7%-kal lett első, míg a többiek 50% feletti eredményt értek el.

Országosan meglehetősen sok helyen található új név a kormánypárt jelöltjei között. Részben azok helyett, akik ellen  büntetőeljárás folyik, ill. gyanúsítottak lettek (Simonka György, Boldog István, Völner Pál); részben olyan körzetekben, amelyekben legutóbb vesztett a Fidesz-KDNP (8 fővárosi és 3 vidéki). Ugyanakkor 10 jelenleg is aktív képviselőjét ugyancsak lecserélte a párt a megyékben.

Az egyesült ellenzék 106 választókerületi jelöltjét már ősszel megválasztották az előválasztáson: Somogy 1-es kerületében Varga István, a 2-esben Ander Balázs, a 3-asban Steinmetz Ádám, a 4-esben pedig Potocskáné Kőrösi Anita mérkőzik meg a kormánypárti jelöltekkel.

Mint ismert, Áder János 2022. április 3-ra tűzte ki az országgyűlési választások időpontját. 

Szászfalvi László a Fidesz-KDNP EP-választási kampánygyűlésen Nagyatádon, 2019. 05. 15.
Szászfalvi László a Fidesz-KDNP EP-választási kampánygyűlésén Nagyatádon, 2019. 05. 15.

Megosztás