Április 3-ra tűzte ki a választások időpontját Áder János

A lehető legkorábbi időpontra írta ki a köztársasági elnök az idei parlamenti választások időpontját. Így a hivatalos választási kampány egy hónap múlva, február 12-én indul.

Áder János mai közleményéből kiderül, hogy kevesebb, mint három hónap múlva, április első vasárnapján tartják a 2022-es országgyűlési választásokat.

„Az idei esztendőben Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését” – írta a köztársasági elnök.

Kiderült az is, hogy Áder János egy másik döntésének köszönhetően a parlamenti választással egyidejűleg tartjhatják meg a kormány által kezdeményezett, „gyermekvédelmi” népszavazást.

A bejelentést követően gyorsan megjelent Orbán Viktor bejegyzése is, annyit írt: „Ott leszünk!” A Fidesz úgy reagált: „Fel, győzelemre!”

Az ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, MSZP, Momentum, Párbeszéd) közös reakciójukban azt írták: „már csak 82 nap van hátra a korszakváltásig. 82 nap múlva, április 3-án az Egységben Magyarországért és a civilek szövetsége leváltja Orbán Viktor lelketlen, korrupt és kapzsi rendszerét”.

A választási kampányidőszak a voksolást megelőző 50. naptól, vagyis február 12-től kezdődik. Ekkor kezdődik a választáson indulni kívánó egyéni képviselőjelöltek aláírásgyűjtése is. Az egyéni jelöltté váláshoz a törvény szerint két hét alatt 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteni, de a többes ajánlás megengedett, vagyis egy választó több jelöltnek is aláírhat.

Az ország 106 egyéni választókerületében egy-egy képviselőt választanak majd április 3-án, aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a képviselő. Az egyéni mellett listás mandátumokkal is be lehet kerülni az új országgyűlésbe, az országos listát állító pártok listára leadott szavazatai arányában. A Fidesz és a KDNP közös listán indul, ahogy az ellenzéki összefogás pártjai is.

Megosztás