Előállítottak négy külföldi sofőrt

Az M7-es somogyi szakaszán öt járművezetőre szabtak ki helyszíni bírságot, négy külföldi gépkocsivezetőt pedig előállítottak.

Ellenőriztek tegnap az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult.

Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen öt járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint – a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – további négy külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.

Erről a police.hu számolt be, ahol a rendőrség felhívta a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.

Itt megnézheti videón a szabálytalan kaminosokat:

Megosztás