Ittasan tolatott rá a saját élettársára

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó brit férfival szemben, aki a saját élettársát ütötte el.

A vád lényege szerint a vádlott az esti órákban egy Kaposvár környéki községben lévő ingatlanán élettársával és ismerősével italozott. A vádlott az éjszakai órákban elhatározta, hogy az ingatlan bejáratánál leállított kisbuszát a lakóépületként használt présházhoz közelebb állítja le, ezért beszállt a jobbkormányos jármű vezetőülésébe, majd tolatni kezdett anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy az útvonalán nem veszélyeztet senkit.

Ezzel egyidőben élettársa kijött az udvarra, ahol az egyik kutyájukat akarta elterelni a gépkocsi útjából. A vádlott azonban annak ellenére, hogy udvarban sötét volt, illetőleg az autóból annak jellege, illetőleg az udvar lejtése miatt nem látott ki megfelelően, nem kérte fel tolatási segédnek a mellette ülő ismerősét, hanem gyakorlatilag „vakon” folytatta a tolatást az udvarban, melynek során elütötte az élettársát.

Az ütközés következtében a sértett teste nagyrészt a gépkocsi alá került. A sértettnek még maradt ereje, hogy hangosan kiabálni kezdjen, amire a vádlott megállt, az autóval kissé előre gurulva kiszabadította az asszonyt, majd segítséget nyújtott neki. Ismerősük ezalatt kihívta a mentőket, és eléjük motorozott a faluba azért, hogy ne tévedjenek el a külterületi ingatlanhoz vezető úton. A vádlottat a helyszínre érkező rendőrök intézkedés alá vonták, és megállapították, hogy közepesen ittas állapotban vezette a járművet.

A sértettnek a baleset következtében súlyos, többszörös csonttöréssel, zúzódásokkal és ficammal járó sérülései keletkeztek. A nyomozás során a vádlott visszatért az Egyesült Királyságba, ezért a Kaposvári Járási Ügyészség intenzív jogsegélyforgalmat bonyolított le a brit hatóságokkal annak érdekében, hogy a férfit felelősségre lehessen vonni a bűncselekmény miatt.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. Fontos tudni, hogy a Btk. közúton elkövetett bűncselekményekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton – hanem mint jelen esetben egy magáningatlan udvarán – okoz legalább súlyos sérülést.

A fénykép a helyszíni szemle során készült a vádlott balesetben részes gépkocsijáról.

Megosztás