Jönnek a Geminidák: csillaghullás decemberben!

A napokban érkezik a Geminida meteorraj, egy az augusztusihoz mérhető nagyságrendű csillaghullás.

A közhiedelem szerint a csillaghullás hónapja egyértelműen az augusztus, amikor a Perszeidáknak nevezett meteorraj menetrendszerű megérkezése produkálja ezt a látványos égi jelenséget. Valójában évente tucatnyinál is több meteorzáport figyelhetünk meg a Földön, amikor üstökösök és aszteroidák törmelékeinek megsemmisülését észleljük kisebb-nagyobb csillaghullás formájában. Közülük kettő emelkedik ki igazán: a Perszediák mellett a hamarosan megérkező Geminidák meteorraj, amelynek december közepére esik a csúcspontja.

„A Geminidák nevüket onnan kapták, hogy a hullócsillagok mintha a Gemini, vagyis az Ikrek csillagkép irányából közelítenék meg a Földet. Nagyjából két hétig láthatóak, de a csúcspont egyértelműen december 13-14-én van, amikor 100-120 hullócsillag is felvillanhat az éjszakai égbolton óránként. Ez nagyjából megegyezik, néha még meg is haladja az augusztusi meteoreső intenzitását” – mutatott rá dr. Mosoni László csillagász, a Kaposvár közelében fekvő Zselici Csillagpark vezetője. „Ráadásul a Geminidák azon kevés meteorrajok közé tartozik, amely nem egy üstökösmagból, hanem egy aszteroidából származik. A 3200 Phaeton jelű kisbolygó kb. 5 kilométer átmérőjű.” – tette hozzá.

Mégis csak kevesen tudnak róla, hogy ilyenkor is érdemes éjszakánként az égboltot figyelni. Ennek alapvetően kényelmi okai is lehetnek, hiszen a kellemesen meleg nyári éjszakákkal szemben december közepén rendszerint már fagypont alá süllyed a hőmérséklet sötétedés után. Ráadásul a hazánkban a téli időszakban a felhős égbolt valószínűsége is nagyobb.

Kedvező időjárás esetén azonban mindenképpen érdemes este vagy éjszaka a szabad ég alatt tölteni 15-20 percet. A szerencse mellett természetesen fontos a megfelelő helyszín kiválasztása. A kivilágított nagyvárosokban kis eséllyel fogunk látni bármit is, mert az erős földi fények elnyomják a légkörben elégő porszemcsék felvillanásait. A Zselici Csillagpark viszont ideális helyszín a megfigyelésre, hiszen az egész országban itt a legalacsonyabb a fényszennyezés mértéke. Az égi jelenség így szinte tökéletes körülmények között élvezhető, különleges színfoltjaként az adventi időszaknak.

 

Megosztás