Küszködnek az ársapkával a környék kisboltjai
A járás néhány kisboltjában jártunk, hogy megtudjuk, mi a véleményük az ársapkáról. Ma lépett hatályba az a rendelet, ami alapján az árbefagyasztás előtti átlagos napi készlet dupláját kell tartaniuk a boltosoknak.
– Az a meglátásom, hogy káros, és egyben szomorú, hogy még mindig tart. A füszérttől veszem (Mecsek Füszért – a szerk.) a termékekeket, volt, hogy hosszú hónapokig nem volt cukor – panaszolta Belegben Kovács László Béláné, az egyik helyi kisbolt bérlője.
A nagykereskedésben legutóbb 699 forintért jutott hozzá a cukorhoz, amit 275 forintért kénytelen adni. A liszt ugyanitt 439 forint, amit 169 forintért ad el. Csirkemellet már az árstop bevezetése előtt sem tartott.
– Van, hogy 2 kiló cukrot és 2 kiló lisztet vehetek – folytatta. – Kérdem én, honnan tárazzak be? Bejön két vevő, és megveszi az egész árukészletet ezekből a termékekből, pótolni pedig sok esetben nem tudom.
Tegnap nyílt meg az a pályázati lehetőség, amivel a falusi kisboltokat támogatná a kormány. Az elnyerhető 1 és 3 millió forint közötti összegre a 2 ezer fő alatti településeken működőt kisboltok tulajdonosai pályázhatnak. Az így elnyert pénzt a működéssel összefüggő költségekre lehet fordítani.
– Én nem pályáztam, nem is pályázhattam, mert ez egy bérlemény – mondja. – Az utóbbi néhány év nehéz időszak volt, és még nehezebb következik. Amikor 1988-ban belevágtam, akkor nem erre számítottam, ahhoz képest siralom.
A rezsin is spórol, kályhával fűti a helyiséget, illetve próbál úgy pakolni a hűtőkbe, hogy ne menjen mindegyik egyszerre.
Egy másik faluban tömören foglalta össze az árstopról a véleményét a helyi boltos.
– Elegem van belőle.
Már így is pengeélen táncolnak. Ha sütnek helyben pékárut, akkor a rezsinövekmény elviszi a hasznot, ha nem sütnek, akkor pedig átmennek a vevők másik boltba.
Találtunk olyan boltot is Nagyatád környékén, ahol egyáltalán nem volt áruhiány az árstop bevezetése óta. Nyilatkozni nem akartak, de azt elmondták, hogy a tejet keresik a legjobban, előfordul, hogy elfogy délelőtt, de délutánra megérkezik az újabb szállítmány.
Az ATV kérdésére az Agrárminisztérium azt válaszolta, hogy áprilisban dönthet a kormány az árstopok kivezetéséről vagy meghosszabbításáról, illetve a GKI (GKI Gazdaságkutató Zrt.) vezérigazgatója, dr. Molnár László arról beszélt, hogy egyre több érv szól a kivezetés mellette, ezek közül a legerősebb a kialakult áruhiány.
(Fotók: Röhrig Dániel)