Lefülelt betörő

Csütörtök hajnalban érkezett a bejelentés a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra egy betörésről. A rendőrök kiérkezésekor az elkövető épp távozni készült az épületből.

Az eset még 2019. szeptember 26-án hajnalban történt Siófokon. A rabló egy éttermet szemelt ki magának, ahova be is jutott. Azonban tettéről bejelentés érkezett a főkapitányságra. A besurranó épp távozni készült, amikor a rendőrök a helyszínre értek. A tolvaj a járőröket meglátva menekülőre fogta és még a zsákmányát is hátrahagyta. Az egyenruhások üldözőbe vették, majd pár száz méter után el is fogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A nyomozók Sz. Pétert lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A siófoki rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a 34 éves balatonfenyvesi gyanúsítottat-olvasható a rendőrségi közleményben.

Megosztás