Ököllel ütötte feleségét a lábodi férfi

Több alkalommal bántalmazta feleségét egy lábodi férfi. A rendőrök elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, majd kihallgatása után ideiglenes távoltartásáról határoztak.

Tegnap délután 16 órakor Lábodon egy férfi szóváltás során becsmérelte feleségét. Ezt követően ököllel több alkalommal megütötte a nőt. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban rendszeresen bántalmazta, szidalmazta a feleségét.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. Ott kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatást követően pedig ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.

A rendőrség az eset kapcsán felhívja a figyelmet: amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Megosztás