Újszülöttje megölésével gyanúsítanak egy somogyi nőt

Ellátás nélkül hagyta újszülött kisfiát egy kaposhomoki anya, a csecsemő ezért vesztette életét a gyanú szerint. Az asszonyt ma emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség

Egy 32 éves helyi lakos 2022. február 10-én hajnalban egy kaposhomoki hétvégi házban adott életet egy fiúgyermeknek. A nő terhessége során ellátásra nem jelentkezett, felkészítő gondozásban nem vett részt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

Az asszony a szülést követően az újszülöttről nem gondoskodott, a csecsemő életét vesztette. A mentőszolgálat munkatársait a hozzátartozók csak órákkal később értesítették, akik az élettelen babán segíteni már nem tudtak, a nőt kórházba szállították.

A 24.hu értesüléseik szerint a nőnek több gyermeke is van, és meglehetősen szerény körülmények között élt. A házba nem volt bevezetve a víz, és állítólag vécéjük is csak az udvarban van.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának eljárói a gyanúsítottat – egészségügyi ellátását követően – 2022. február 17-én emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás