Kömpf Gyula emlékére szerveztek pingpongversenyt Nagyatádon

Közel félszáz versenyzővel tartották meg az I. Kömpf Gyula Asztalitenisz Emlékversenyt szombaton az Árpád iskolában a nagyatádi asztaliteniszezők.

Szombaton Nagyatád adott otthont az I. Kömpf Gyula Asztalitenisz Emlékversenynek, amelyen a sportbarátok és a társklubok tagjai méltó módon emlékeztek a tavaly elhunyt Kömpf Gyulára, a helyi sportélet egykori kiemelkedő alakjára. Az eseményt a Nagyatádi Asztalitenisz Klub szervezte, amelyhez nyolc településről – Kaposvártól Ladig – összesen 44 versenyző csatlakozott – a legfiatalabbaktól egészen a senior korosztályig.

A rendezvényt Kovács László, a Nagyatádi Asztalitenisz Klub elnöke nyitotta meg, aki kiemelte Kömpf Gyula sportemberi nagyságát és közösségépítő szerepét. A köszöntőt követően ifj. Kömpf Gyula osztotta meg édesapja életútjának és sportkarrierjének emlékezetes pillanatait, méltatva annak a közösségre és a sportra gyakorolt hatását.

A verseny reggeltől késő délutánig tartott, és a sportszerű küzdelmek során számos színvonalas mérkőzést láthattak a résztvevők és a nézők. A bajnokság végén a következő eredmények születtek:

  • Női egyes: Tanainé Kele Brigitta (Nagyatád)
  • Női páros: Pirosné Tamás Krisztina (Lad) és Tanainé Kele Brigitta (Nagyatád)
  • Leány egyes: Boros Réka (Kaposvár)
  • Fiú egyes: Kozma Dániel (Nagyatád)
  • Férfi egyes: Kiss Zsolt (Kaposvár)
  • Férfi Páros: Kiss Zsolt (Kaposvár) és Cserti Tibor (Nagykorpád)
  • Senior egyes: Stoff István (Nagyatád)
  • Senior páros: Stoff István és Magyar Jenő (Nagyatád)

(Fotók: Györke József)

Megosztás