Megkezdi a tavaszi felkészülést a Nagyatádi FC
Nincs távozó és nincs érkező sem a csapatnál. Hat felkészülési mérkőzést játszik a Nagyatádi FC a következő bő egy hónapban. A csapat az élen várhatja a tavaszi meccseket.
A tavaszi etap első mérkőzésére (gyakorlatban a másodikra, hisz egy tavaszi fordulót már ősszel lejátszottak a csapatok) március 1-jén kerül sor Nagybajomban, ám az egyéni felkészülés már január 2-án elkezdődött, a közös munkát pedig kedden kezdi meg a csapat.
Sem távozó, sem érkező nincs az NFC-nél, ugyanazzal a kerettel vágnak neki a munkának, mint amivel az őszi szezont befejezték.
– A cél minél több mérkőzést megnyerni, szeretnék újra megnyerni a bajnokságot – mondta Papp Zoltán vezetőedző. Utóbbival kapcsolatban bizakodásra adhat okot az, hogy az őszi kiírás során mindössze egy vereséget szenvedtek a nagyatádiak, emellé egy döntetlent és 13 győzelmet zsebelhettek be. Az sem elhanyagolható, hogy az 50 rúgott gól ellenében mindössze 8-szor tudták az ellenfelek megzörgetni a mieink hálóját.
A felkészülés során az edzéseken túl – természetesen – meccseket is játszik a csapat, rögtön szombaton fogadják a Kapronca gárdáját a Mudin Imre Sportcentrumban, de több horvát ellenfél ellen is pályára lépnek a következő bő egy hónapban.
A teljes program itt található, a meccsekre a belépés ingyenes:
