Eltűnt, de aztán megkerült a Mikulás az általános iskolákban
Eltűnt, de aztán megkerült az Mikulás az Árpád iskolában pénteken reggel, szerencsére a Bárdosban is hasonlóan szerencsésen alakult a sorsa. Mikulásnapi ünnepségeket tartottak az iskolák.
Az Árpád iskolában már odáig fajult a helyzet, hogy a Mikulás manói saját maguk közül akartak új Mikulást választani, ugyanis a régi szőrén-szárán eltűnt. Ehhez mindnyájuknak különböző próbákat kellett kiállni, hisz fontos az erőnlét, a gyorsaság, az ész, a szív, de az olyan praktikus dolgok, mint az ajándékok csomagolása sem elhanyagolható szempont, ha az ember a Mikulás helyébe szeretne lépni.

Szerencsére a végére azért a valódi Mikulás is előkerült, így a manóknak megmaradt a saját feladatuk, jelesül, hogy segítség a télapó munkáját.

Ezzel a műsorral a nyolcadikosok kedveskedtek az alsó tagozatos tanulóknak, akik viszonzásul megtanultak egy dalt és a hozzá tartozó koreográfiát, amit annak rendje és módja szerint előadtak.

A Bárdos iskolában is eltűnt a Mikulás, énekkel, tánccal próbálták jobb belátásra bírni.

Szerencsére sikerült, hisz a végére – egész sok ajándékkal a zsákjában – előkerült. Az ajándékokból minden osztálynak jutott.

Egyben mindkét iskolában meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját, így már a remény gyertyalángja is világít.
Itt pedig rövid videónk tekinthetik meg, mennyi felé járt a Mikulás Nagyatádon:


(Fotó: Ormai Bálint)



